Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 3. szám - Lanczkor Gábor: Belső barokk – Rilke ötödik elégiája
zült primitív szobrászatok formavilágára előszeretettel hivatkozó) modernista és avantgárd képzőművészet számos fejleményéhez közelebb állónak. Rilkének az Auguste Rodin iránti érdeklődését tekintve a német címben a második helyen álló torzó fogalma az archaikus jelzővel már mélyebbre mutat a rilkei tárgyias líra általános címadási módszerénél. Amint arról a költő a maga Rodin-monográfiájában ódái hangnemben értekezik, a francia képzőművésznél a torzó alanyi jogú szobrászati műfajjá válik5, túllépve a tényen, vagyis inkább megkerülve a problémát, hogy a Louvre-ban kiállított torzók mind valamiféle történeti szükségszerűség transzparens hordozói, legyen szó akár Michelangelo Buonarrotti befejezetlen Rabszolgáiról, akár a Krisztus előtti századokból csonkán és festetlenül fennmaradt, annak idején kidobásra ítélt istenszobrokról. A modern francia szobrász torzónak mintázott plasztikáinál ennek a végsőnek tetsző formai szándékolatlanságnak (amely Michelangelónál többek között a túlhajszolt munkatempóval, a görög-római szobroknál a kereszténységnek az itáliai reneszánszig kitartó radikális pogányság-ellenességével van kapcsolatban) az esztétikai alapú imitációja történik, az ideaként értelmezett remekművek fátumának, mint formaalkotó fermentumnak a mimézise. Ebből a módszerből továbbgondolhatóan, avagy ennek sajátos irodalmi vetületeként a Rilke-szonettben, melynek címében harmadikként az ókori istenség neve áll, a gondolati súlypont ugyancsak a műalkotás esztétikai kvalitására esik, anélkül, hogy az istenszobor így kitakart, és eredeti formájában csak fikcióként rekonstruálható szakrális jelentésessége, amely ugyan mindvégig ott sejlik a háttérben, alanyi jogon megjelenne a költői gondolatmenetben. Amint a költő Rodin torzói kapcsán írja, „művészi egésznek nem kell szükségképpen egybeesnie a tárgyak szokásos egészével... "6, vagyis a híres szonett elméleti fundamentumaként a Rilke-féle művészetvallás a görög szobortöredéket olyan életteli, minden részletében eleven műegésznek láttatja, amely lényegi (jóllehet metonimikus) alakját abban a szükségszerű formában tárja föl, amelynek újrateremtésével (vagy legalábbis annak kísérletével) a vers maga is kapcsolódó orpheuszi alakzattá válik, amint azt Pór Péter néven nevezte azonos című tanulmányában.7 Ebben az értelemben a tökéletesre csiszolt szonettforma sem a hiány kiegészítésére tett kísérlet, hanem épp az Apolló-torzó formai kiegészíthetetlenségének fölmutatása - a vers nem történetileg, hanem a saját jelenében kontextualizálja ilyes érvényességét a plasztikának, amely közvetlenül elkészülte után szolgálhatta ugyan Apolló vallásos tiszteletét, azonban létezésének ez a korszaka olyasféle érvénnyel zárult le, mintha már nem is ugyanannak a műalkotásnak a metonimikus másáról volna itt szó, hanem - a Rodinre vonatkozó előbbi idézetet parafraezálva - az eredeti, templomi kultusztárgyról, mint tárgyról, annak szokásos, egészmivoltában, illetve a torzóról, hangsúlyosan mint művészi egészről. Sajátos paradoxon, hogy Rilke művészetvallás-templomában hagyományos értelemben vett szakralitásnak nincs helye, ám az istenek művészi alakmásainak, illetve magát a művészetet, a költészetet allegori- záló eredettörténeteiknek annál inkább. Radnóti Sándor hívja föl a figyelmet a ragadozó irhájának motívumával arra a pontra, ahol a rilkei kompozícióban az apollóit kiegészítve megjelenik a dionízikus elem8, amely azonban (előbbi gondolatmenetemet folytatva) Rilke templomában egy olyasfajta, szintetikus művészeti minőség nem domináns elemeként kaphat csak teret, amely minőség éppen a művészi tökéletességből, az önmagával való teltségből következően (amely a költő egyik legfontosabb eszménye) csak igen távoli, 5 Vő. Rainer Maria Rilke, Auguste Rodin, in: Prózai írások, Európa, Budapest, 1961. 77. o. 6 Uo. 7 Vö. Pór Péter, Az orfikus alakzat. Rilke Új versek című kötetének poétikájáról, in: uő., Léted felirata, Balassi, Budapest, 2002,159-177. o. 8 Radnóti Sándor, „Du musst", Alföld, 2012 január. 43
