Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Biernaczky Szilárd: Retro: Afrikai versek magyar nyelven – Weöres Sándor, Gergely Ágnes, Hárs Ernő és Tóth Éva fordításairól
Ágnes, Örvös Lajos, Parancs János, Pál Ferenc, Pór Judit, Radnóti Miklós, Rába György, Reményi Béla, Rozsnyai Ervin, Rónay György, Simon István, Simor András, Székely Magda, Szily Ernő, Szüts László, Tandori Dezső, Tiszay Andor, Tornai József, Tótfalusi István, Tóth Éva, Tóth Judit, Váci Mihály, Végh György, Weöres Sándor... (és hadd tegyük hozzá, a lista vélhetően nem teljes). Az afrikai népköltészet, amint a tradicionális gyökerekből táplálkozó afrikai és európai nyelveken keletkezett hivatásos költészet sem alkalmaz túl gyakran kötött ritmust és rímtechnikát. A bantu aranykor talán legnagyobb hatású zulu költője, Benedict Wallet Vilakazi (1906-1947) eleinte az európai versformák meghonosítását erőltette (persze, főleg az anyanyelvén), de utóbb felhagyott vele, és bevallotta, hogy törekvése zsákutcának számított... Az afrikai versforma másféle jellemzőit az hozza magával, hogy a zenei dallam- modellekre kifeszített eredeti afrikai vers lényege a szöveg területén az európainál sokkal nagyobb szabadságot engedélyez, összefüggésben a rögtönzéses technikával. így aztán amikor Weöres Sándor arra vállalkozott, hogy lefordítsa Aimé Césaire antillai költő, a négritude mozgalom nagy jelentőségű alakjának egy különösen szép költeményét, mintha ezt pontosan tudta volna. Bár látszatra egyfajta szürreális jellegű költeménnyel állt szemben, nem véletlenül, hiszen Césaire, aki személyesen is ismerte és nagyra becsülte André Bretont, az ún. automatikus alkotásmód hívévé szegődött. És ez akkor is tény, ha Kun Tibor szerint egy olyan mozgékony, mondhatnánk, napjainkban oly gyakran alkalmazott kifejezéssel, szuperaktív egyéniség esetében, mint Césaire, ez aligha valósulhatott meg maradéktalanul. A vers szürrealista jellege azonban vitathatatlan: Mágia Aimé Césaire ahogy az ég rányal egy karaj tájra ti állatok ráleheltek e hold leány arcára ti szabad páfrányok gyilkos szikla közén sziget peremén csigahéjak közt melyek túl-csigák a sorsokhoz mérve mikor a dél süti rossz jegyét a nőstényfarkas viharzó fodraira kifelé burkából a semmi tudásnak és a száj fészek meredekjén garasként elsüllyedt szigetek ura ahogy az ég rányal egy karéj tájra garasként elfeledt szigetek prófétája álmatlan ébretlen ujjatlan horogfonalatlan mikor a tornádó csattan a viskó-cipókat szerterágva ti állatok ráleheltek e hold leány arcára paráznaság szép párduca vésett kagylóhéj éke mi voltunk a nyár magvainak lágy csúszása szép testek a papagáj háromágú szigonyára szánva mikor az ötágú ítélő csillagok és lóheréi mint lehullt tej cseppjei bajhozó fekete istent a villámával egyesítenek (Weöres Sándor fordítása, vélhetően első kiadása: in: Rába György szerk.: Verses világjárás, 1971, Budapest, Kozmosz Könyvek, 184. old.) 120
