Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Moneblum avagy a kék ember: kameruni bulu hőseposz
segít(het)ik az afrikai kultúra értékei iránt érdeklődők mára immár igen széles körének tájékozódását. * * síErre az alkalomra egy archaikus eposzi szöveg néhány részletét választottuk ki megjelentetés céljából, mintegy a már magyar nyelven elérhető, nyugat-afrikai és klasszikusnak minősíthető, dinasztikus, történelmi karakterű Szungyata ellentételezéséül. Dániel Osomo neves kameruni bulu mbomo-mvet (szó szerint a mvet nevű hangszer ütője-pengetője, dalnok, bárd) hősepikai karakterű, de az archaikus rétegbe illeszkedő, elbeszélő énekének közreadása előtt azonban szeretnénk bemutatni az afrikai eposzi folklórkincsnek ezt a közép-nyugati régióba (Kamerun, Gabon, Egyenlítői Guinea, részben Kongó) eső, újabb gazdag merítésű terrénumát. A közép-nyugat-afrikai archaikus eposzi folklórkincs első mellbevágó üzenete Herbert Pepper egykori francia misszionáriustól érkezett, mégpedig három hanglemezből álló albumának (Anthologie de la vie africaine, 1959) egy mvet ének-idézete útján (amelyet jelen írás szerzője egyébként bemutatott egykori rádiósorozatában 1977-ben, és annak ismertetőfüzetében egy részlet zenei átírását is közreadta.). Magának a hőskölteménynek utóbb teljes egészében átírt és kétnyelvű formában közreadott szövege, illetve zenei anyaga még 1960. október harmadikén éjszaka került szalagra. De ez a teljes (12 énekre osztott, több ezer soros) eposzi mű végül majd csak 1972-ben jelenik meg véglegesített formában a Classiques Africains 9. köteteként, a kitűnő nyelvész házaspár, Paul és Paule de Wolf lejegyzésében és fordításában. De mi is valójában ez a mvet-ének? A jelzett afrikai vidék már említett hivatásos énekese, a mbomo-mvet a francia tudomány által pahouin népeknek elnevezett bantu etnikumok ( fang-ntumu, bulu, beti) és az azóta még néhány hozzájuk sorolt csoport (ewondo, eton, evuzok stb.) hivatásos énekese - mesék, énekek, rítusszövegek, imák, varázsmondókok stb. mellett - elsősorban hosszú, gyakran 4000 sort is meghaladó, hosszú epikus énekeket szólaltat meg nagy, régi hagyományokra visszatekintő hangszere kíséretében. A mvet hárfaszerű (a gitár, a hárfa és a citera egyes elemeit egyesítő) tradicionális, húros, pengetős hangszer, amelynek különös ismertetőjegye, hogy ábrázolását egy 2600 éves óegyiptomi sírban is megtalálták. Hosszú pálmafa íjból áll, amelyen egyik oldalon kétfelé osztott (így nyolc hangmagasságot létrehozó) négy rafiapálmalevél rostjából készült húr feszül. A másik oldalán pedig két (legfeljebb öt) darab, rezonátordoboz szerepét betöltő, üres fél kabaktök van felerősítve. A mvet-énekes hagyományos öltözete fakéregrost nadrág, rafiaszoknya, antilopbőrből és majomfarkakból készült mellény, dióhéjjal töltött, fonott kosárkák csörögnek a bokájára erősítve, karján rafiakézelő és majomfarok-nyaláb, meztelen mellén fehér mágikus jelek, fejfedőjét madártollak ékesítik. A Közép-Nyugat-Afrika trubadúrjának is tekintett mbomo-mvet többnyire segéddel is rendelkezik, aki saját hangszerén kíséri az előadást. A hallgatóság vagy állandó segédekből álló csoport alkotja a kórust, amely az énekek, mesék vagy hosszú hősi elbeszélések refrénjeit énekli, illetve tapssal, botütésekkel, kereplőkkel kíséri az előadó által egymagában életre hívott részeket. A Herbert Pepper gyűjtötte, igen terjedelmes mvet-ének, amely egy éjszaka, este 8-tól reggel 6-ig került szalagra, mindmáig talán a leghosszabb és legteljesebb változatnak számít. Előadóját, Zwé Nguémát pedig ma is a legjobb mvet-énekes rangja illeti meg. Nguéma éneke Engong népének bemutatásával kezdődik, felsorolva annak múltját, őseit, háborús értékeit, varázserejét, és hogy közülük Akoma Mba a büszkeséget, Madza Otugu pedig a gazdagságot választotta. Az előadó emlékeztet a teremtésre is, pontosabban felidézi a genezist szinte a Biblia módjára, persze afrikai színezettel (ez az „inzert-típus" 35
