Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Rabemananjara, Jacques: Karácsonyeste ’47; Mese Bakolinak: versek
a Termékeny Föld fia, igen, mint egy szép napsugár, mosolygott, látván, az Ősök csákánya miként hasítja kettőbe az alvó gránitot, töri darabokra a planéta végtelen-héjú, végtelen korú és sűrű-vastag álmait. Alászállni! Micsoda kaland! Ó, Szédülés! Ó, Rémület! járni eksztázisban a még meg-nem-nyilatkozott istenek s az Ősi Dolgok között. Mindenki rátalál önmagára e híres, legenda- és szerelem-díszítette dalnokban, kit önnön-mása keresése a titkok és a fekete birodalom partjaira vezetett. Föld alatti hajnal vagy Aladdin lámpája? Egy fény, antik és mindig új, ragyog minden csarnok sarkában. Érzékek tévelygése... De mondd csak, szép Nah ize5, Milyen sors buggyan ki ezekből az alvó, a Látnok-Költő varázsszavára tüzet hányni kész vulkánokból ? Minden összeomlott a mágia bűbája alatt és többé már nem gondoltam a halál küldötteinek, a kínzások és az éj hírnökeinek tarkómra zuhanó bárdjára. Pedig, méz-ajkú húgom, mégsem talált semmit az évezredes erők kicsi fia mi a Trópus heves szívét megdobbantsa. Semmit sem fedezett fel, hiába merült alá ezer esztendeig az Univerzum égető középpontjáig. Semmit sem fedezett fel, mindössze egyetlen aprócska piasztert szerelem és világosság fényét kerek formát, mint a glóbusz misztikus kereksége. De ők, ők, 5 Fiatal lány neve (malgas szó). 18
