Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 2. szám - Rabemananjara, Jacques: Karácsonyeste ’47; Mese Bakolinak: versek
Új évtől részegülten, tántorogva kívánságok és rózsák súlyától ki iszik majd az éj hatalmas ében-kupájából? Apám, anyám, szomjas vagyok! Feleségem, lányom, szomjas vagyok! Torkom szakadékában lángol a szikrázó szabadság, frissességét soha nem ismerhettem! Szomjas vagyok, barátaim, szomjas! Mióta világ a világ, s dalol a tiszta-sima hullám, ember még sohasem volt ily szomjas. Boltozat a lelkem, s benne a szabadság dugója durran. Új évtől részegülten, tántorogva kívánságok és rózsák súlyától ki iszik majd az éj hatalmas ében-kupájából? Hány csillag csillan ott fenn, hány csillag csillan ott fenn, a végtelen szívében ott fenn, künn, legelőn szelek szabad és zümmögő rajában az Örökkévaló virágos rétjén. A kisegér fürge-finom orrával szippantja kadáver-szagát az időnek mi belopódzik a falánk pincébe. A fekete rácsok lezárták szemhéját minden égitestnek Egyetlen, csak egy csillag csillan, gyöngyözik ott fönn, pezsgő- és friss vércsöpp az éj láthatatlan kapujában: egyetlen egy csillag!... (Állami börtön, Tananarive, 1947. december 31.)
