Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 2. szám - Adichie, Chimamanda Ngozi: Americanah

vállaltak volna mártíromságot. Ifemelu blogja ezt a címet kapta: „Rosszul öltözött ohiói fehér középvezetők nem mindig azok, aminek látszanak", és abban a hónapban a legtöbb komment erre érkezett. Ifemelu máig találgatta magában, hogy a férfi olvasta-e. Remélte, igen. Gyakran a kávézóban, a reptéren, a vasútállomáson üldögélve találgatta az elhaladó idegenek életét, melyik olvashatta közülük az ő blogját. Mostanra exblogját. Pár napja tette ki az utolsó posztot, és eddig kétszázhetvenöt válasz érkezett rá. Ezek az olvasói, hónapról hónapra gyarapodott a számuk, linkeltek, keresztbeposztoltak, és sokkal többet tudtak, mint Ifemelu; tartott tőlük, és lelkesedett is miattuk. SapphicDerrida, az egyik leggyakoribb posztolója ezt írta:- „Meglep, mennyire magamra veszem ezt. Sok sikert a meg nem nevezett »életváltáshoz«, de kérlek, mielőbb gyere vissza a blog világába. Kihívó, hősködő, mókás és gondolatébresztő hangod igazi párbeszédnek teremtett fórumot fontos témában."

Az olyan olvasók, mint SapphicDerrida, aki ontotta magából a statisztikai adatokat, olyan szavakat használt kommentjeiben, mint „tárgyiasít", mindig feszültséget ébresztett Ifemeluban, friss és magával ragadó akart lenni, ezért fokozatosan egyre inkább keselyűnek érezte magát, aki mások történeteit szaggatja, mint egy tetemet, hogy felhasználja valamire. Néha kényszeres faji előítéletet keresett. Máskor nem hitt magának sem. Minél többet írt, annál inkább elbizonytalanodott. Minden posztolással újabb burkot vett le, a végén meztelennek és hamisnak érezte magát.

A fagylaltozó férfi mellette foglalt helyet, Ifemelu, hogy megelőzze a beszélgetést, mereven a lába mellett barnálló foltra szegezte tekintetét, egy megszáradt kávéfoltra, és így érkeztek Trentonba. Az állomás tömve volt fekete amerikaival, közöttük sok elhízott volt, feszes, fényes ruhában. Ifemelu még mindig meglepődött, hogy a néhány perces vonatút mekkora változást hoz. Ifelemu az első Amerikában töltött évben - amikor New Jersey-i átszállással utazott Perm állomásig, és onnan metróval ment Uju nénihez Flatlandsbe - meghökkenve figyelte, hogy Manhattanban többségében karcsú fehér száll ki, majd ahogy a vonat továbbhaladt Brooklynba, zömében a túlsúlyos és fekete utasok maradtak rajta. Nem nevezte őket kövérnek. Túlsúlyosnak mondta, mert az egyik első dolog, amit Ginikától megtanult, az volt, hogy a kövér sértés Amerikában, értékítélet, mint az ostoba vagy a gazember, nem leíró, mint a magas vagy az alacsony.

Fordította: Kiss Árpád

9