Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Kabdebó Lóránt: A túlélő (Pintér Lajos válogatott versei)
„apám át-átjárt / a tisza jegén" - nem csodaként, csupán: „ismerte jól / a víz sodrását / jég fodrait / lékek helyét". Miként a kisgyerek: „doboltam álló nap / igen álló nap: / gyerek voltam / nem múlt az idő / nem múlt az élet / megállt a nap is az égen". Tették, amit kell. Az emberi élet ősi rendje kerül Pintér Lajos verseinek középpontjába. Amit az elmúlt huszadik század oly igen megzavart. És hallunk zümmögve verseket, rímekkel, ritmusokkal éltetett életképeket, amelyek elmagyarázzák, hogy jaj nekünk, ha feladjuk a természetes életrendet, az életszakaszok, az évszakok és a napszakok szabályos kitöltését. A gyermek legyen gyermek, a maga időtlen játékba feledkező állandó ténykedésével. A dolgozó korú ember végezze feladatát a maga természetesen ismétlődő ritmusával, töltse ki napjait hasznos munkálkodással. És ha mindezt sikerül visszaállítani, ha visszafelesel az ember a hisztérikus időzavarnak, kapkodásnak, önpusztításnak, akkor talán kielégülten veheti ki részét a naponkénti békés létezésből. Megbecsült szerepben lehet családtag, nagyapa, gyermekségére visszagondoló felnőtt. A maszk ebben a versvilágban nem a szerepjátszás menekülését jelenti, hanem épp ellenkezőleg: a jól eltöltött emberi élet különböző pozícióit. De Pintér Lajossal egy másik barátság is összeköt. Együtt köszöntöttük a Parlamentben az akkori elnökasszony rendezte díszvacsorán, 85. születésnapján a magyar festészet azóta szintén a halhatatlanságba rögzült alakját, Schéner Mihály barátunkat. Együtt jöttünk le, visszafelé elmenvén a Szent Korona mellett, én úgy éreztem, hogy ebből az ünnepi csendes évfordulóból sugárzóan térdet-fejet hajtva kell feltekintsek nemzeti létünk összefogó szent ereklyéjére. Az evangélikus Schéner mély főhajtással követte példámat. A jelenet szemtanúja feleségem mellett éppen Lajos barátom lehetett. Hiteles költészet mondhatja szemünkbe ezt a természetes életmódot? Magam mindezt ifjúságomban Weöres Sándor összegyűjtött verseinek olvasása hatására fogalmaztam meg először, és most véglegesült bennem a Weöres-centenárium mai költészetünkre kisugárzó hatásaként. Tőle tanulta Pintér is, hogy mindez csak úgy válhat érvényessé, ha a kiegyensúlyozott életszemlélet egy harmonikus természetszemlélet részeként jelenik meg. * * * Kiegyensúlyozni a pillanatokat, amikor lábunk alatt „a lét szakad be". Pintér Lajos körül elpusztult a hagyományos falu rendje, elgyászolta barát áldozatait, Baka Istvánt, Nagy Gáspárt, és apját is elvitte a kór. Ezt a múlandó világot kell a versekben tovább éltetni, hihetővé mondogatni, verssé varázsolni a létezés oly igen terhes, mégis méltóságteljesen fenntartható rendjét. Ugyanakkor ez a méltóság, amely versei történeteit emberi tartalommal tölti fel - egy kemény magatartást magára vállaló akaratos, vitát kimondó megszólalást is magában rejt: „szétütni a romlás, a rontás üveg-falain!" „Árva metaforákkal menni / az álság szép falai elleni" Fiatalon mindezt kimondta, mérlegre tette, végig- cipelte versei meditációin. Aztán lassan elhagyta a lázas megfogalmazást, de helyette szívós keménységgel beleépítette mindezt versének örökös vállalásaiba. Ábel hitének, áldozatának méltósága mellé állva veszíti el versei látóköréből a káini bűnös létet. Akiket versébe épít emlékezően, azok mind az Ábel-lét áldo44
