Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 11. szám - Kötter Tamás: A Fényhozó
A találkozásunk idején Béla negyven volt, én huszonhárom. Az esküvőn, amit egy hajón tartottunk a Balatonon, Béla azt mondta, úgy érzi, hogy mellettem mindent újra kezdhet. Az első időkben minden rendben ment. Hasonlóan sok más friss házaspárhoz, terveket szövögettünk: Béla kijelentette, hogy gyereket szeretne, ha lehet, két fiút, mert egy lánya már volt a korábbi házasságából, és mielőbb abba akarja hagyni az ügyvédeskedést, hogy csak velem és a fiúkkal tudjon foglalkozni. Kitalálta, hogy költözzünk le Szigligetre (ott volt nyaralója), és éljünk ott csendes, vidéki magányban. Azt tervezte, hogy a Balatonon egyszerű, becsületes kétkezi munkából él majd, vitorlásokat újít fel. Én pedig minden időmet a gyerekekkel tölt- hetem, meg a kertben, ahol majd friss zöldséget termesztünk, meg lesznek gyümölcsfáink is, és a fölösleges termést, ami nekünk nem kell, eladhatjuk a piacon. Béla főleg télen mesélt lelkesen ezekről a terveiről. Nyáron, amikor Szigligeten nyaraltunk, és szóba hoztam, hogy akkor tényleg ne védekezzünk, és csináljunk gyereket, aztán valósítsuk meg a tervét és költözzünk le, mert a kert valóban nagy, és én már vettem is néhány kertészeti könyvet, mindig másra terelte a szót, vagy azt mondta, hogy még egy évet bírjak ki, mert nagy dobásra készül, és abból lesz annyi pénzünk, hogy mindketten abbahagyjuk az ügyvédeskedést és kedvünkre éljünk a Balatonon. Hittem neki, mert hinni akartam. így telt el öt év a házasságunkból. Sem gyerekünk nem született, sem a Balatonra nem költöztünk le. Igaz, addigra már nekem is elment a kedvem a vidéki élettől. A szex sem volt már olyan, mint régen. Egyre ritkábban szeretkeztünk, míg végül Béla egyáltalán nem közeledett hozzám, s ha én kezdeményeztem, hol finoman, hol durván visszautasított. Minden egyes alkalommal, amikor óvatosan megjegyeztem, hogyha nem fekszünk le egymással, akkor egy gyerekünk sem lesz, nemhogy kettő, a férjem elkezdett panaszkodni a munkájára és az azzal járó stresszre, meg a volt feleségére, akiről azt állította, hogy folyton követelőzik, meg a lányára, aki akkor kama- szodott, meg a kormányra, ami szerinte „balfaszok gyülekezete" volt. Voltak persze figyelmeztető jelek, de ezeket túl későn vettem észre. Például egyszer az egyik barátnőm, kávézás közben, bizalmasan megsúgta, hogy az egyik péntek este találkozott Bélával a Hajógyári szigeten, egy klubban. Mondtam neki, hogy az ki van zárva, és biztosan téved, mivel aznap este a férjemnek egy fontos ügyfelével volt üzleti vacsorája. Később mások is, barátok és ismerősök, váltig állították, hogy Bélával hol ebben, hol abban a klubban találkoztak, miközben én úgy tudtam, hogy a férjem késő éjszakáig egy ügyén dolgozik, vagy éppen megint egy fontos ügyfelével vacsorázik. Az egyik barátunk például azt mesélte, hogy a férjem a White Angel nevű helyen előbb csak whyskis pohárral a kezében a tömegben állt, aztán hirtelen felemelte mindkét kezét, mintha áldást osztana, és valami olyasmit üvöltött, hogy „Itt vagyok! Itt vagyok, basszátok meg!", de ebben nem volt biztos, mert a zenétől nem értette pontosan, amit Béla kiabált. Aztán a férjem egyre gyakrabban utazott Thaiföldre, amiről persze mindenki tudja, hogy a szexturizmus hazája, de én ennek ellenére naivan elhittem Bélának, 10
