Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 10. szám - Tóth Károly: Egy élet Nagybánya bűvöletében (Thorma János levelezéséről)
nyű kommentárok elhelyezésével is meg kellett birkóznia a szerkesztőnek. A szövegekben feltűnő személyek neve mellett minden esetben évszámok igazítják el az olvasót, sőt sok esetben külön megjegyzés tájékoztat a foglalkozásról, beosztásokról, az életutakról vagy a levél tartalmához kapcsolódó eseményekről. A levelek közötti részekben időnként képek is feltűnnek, amelyek az azt megelőzően közölt írásból származnak, és több esetben a szövegben közölt tartalmak megértését segítik elő. Ilyen esetben elegendőnek bizonyul a rajzok és a vázlatok közlése, nem a teljes oldal/acsímzíe közlése. A szövegek között találunk olyan leveleket is, amelyek inkább fogalmazványoknak tekinthetők. Az 1927-es művésztelepi válság idején Réti Istvánnak és a kolozsvári Ellenzék folyóiratnak is papírra vetett Thorma egy írást, amelyről nem tudjuk, hogy végül elküldte-e. A levelek után a Thorma János naplójából című háromoldalas alegység következik, amely Thorma 1926 és 1928 közötti „válságos" éveiből származik. A szövegek az egyre inkább háttérbe szoruló alapító saját, önmaga számára papírra vetett emlékezései, amelyekből Rácz Albert 1979-ben a Korunk hasábjain már publikált részleteket. Az itt közölt szöveg rövidsége miatt kevesebbet ad hozzá a történések megértéséhez és rekonstruálásához, ám jelenlétével is felhívja a figyelmet arra, hogy a nagybányai levéltár milyen további forrásokat, dokumentumokat, hivatalosan a városnak benyújtott iratokat őrizhet még a művésztelep történetéről. Ezt követi a kötetben a Réti István és Thorma János nevével közösen jegyzett, 1898 decemberében íródott, A művészeti nevelésről című „nagybányai manifesz- tum."6 Ezt követi a források összegyűjtése szempontjából a második legfontosabb fejezet, Kortársak, tanítványok Thorma Jánosról címmel. Itt tizennyolc különböző barát, pályatárs vagy tanítvány szólal meg. A szövegek keletkezésük sorrendjében kerülnek közlésre. Ha a tartalomjegyzékben is feltüntetett évszámaikat vizsgáljuk, jól elkülöníthető korszakok rajzolódnak ki. Az emlékezések első hulláma közvetlenül a festő halála utáni időszakra datálható. Ide tartozik Réti István, Dóczyné Berde Árnál, Teleki Ralph és az özvegy, Kiss Margit interjúja és emlékezése is. Az ezt követő, második nagyobb egységben tűnnek fel a visszaemlékezéseiket idős korukban megíró, de közel azonos évtizedben induló pályatársak, mint Csók István, Beck Ö. Fülöp vagy Lyka Károly, de ebben a tág évtizedben már jelennek meg írások a legidősebb, legelső tanítványi generáció tollából is. Ezt az időszakot váltja fel a visszaemlékezések harmadik hulláma, amikor már az utolsó, egykor személyes benyomásokkal rendelkező tanítványok vetették papírra emlékeiket. A sort Gráber Margit 1991-es és Mándy Laura 1992-es írása zárja. Az ezt követő fejezet Sümegi György szerkesztői, kutatói utószava, összegzése. Tanulmányában a Thorma-kutatás új és máig megválaszolatlan kérdéseire hívja fel a figyelmet. A feldolgozott anyag mély ismeretére alapuló kérdésfeltevései új irányokat jelenthetnek a nagybányai művésztelep kutatói számára is. E tanulmány legfontosabb művészettörténeti hozadéka, hogy Sümegi határozottan kiáll a fent már említett A művészeti nevelésről című írás kapcsán Thorma szerzősége mellett. Külön szól Thorma „mesterműveiről", az Aradi vértanúkról, a Március 15-éről, amelyek saját korának emblema- tikus alkotásai lettek. Nem felejthetjük el azonban, hogy a kettő közül az első 1896-os bemutatása, fogadtatása, reprodukciókon való feltűnése nagyobb mértékben járult hozzá Thorma ismertségéhez és a nagybányai korszakot végigkísérő hírneve megalapozásához. Mi sem árulkodik jobban a kép hatásának a „populáris kultúrába" való leszivárgásáról, mint az a két költemény - az egyik Pósa Lajos tollából -, amely a kép bemutatása utáni lelkesedést tükrözi. Sümegi tanulmányában kiemeli Thorma szerepét a nagybányai festőkolónia összetartásában. Mint hangsúlyozza, Thorma volt az egyetlen „alapító", aki 1920 után sem hagyta el a várost, és továbbvitte az iskola ügyeit. A levelezéskötet kiadása után világosabban láthatjuk, hogy Thorma milyen sokat tett azért, hogy Nagybánya mint iskola, mint a művészképzésben részt vevő intézmény ne szűnjön meg létezni. Thorma bizonyos esetekben komoly kompromisszumokra kényszerült, ám mégis meg tudta őrizni pályája során azt a morális tartást, amely feljogosította arra, hogy a Réti által megfogalmazott „nagybányai etikát" ne adja fel, és élete végéig képviselje. Nagyon fontos, hogy a levelezéskötetben Sümegi György több olyan adatot is korrigált, amely korábban tévesen lett azonosítva. így kiemelkedő fontosságú - az 1958-ban egyszer már helyesen 6 A szöveg első közlése: Tímár Árpád: A nagybányai művészek 1898-as művészetpedagógiai programja. Ars Hungarica, 29. évf. 2001. 1. sz. 143-154. 109
