Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 10. szám - Oláh-Gál Róbert: Mentovichék: Mindenáron Erdélybe!
Vajda Dániel (1793-1860), az első magyar nyelven írt borászati szakkönyv szerzője mindkét Bolyainak igen közeli barátja és bizalmi embere volt. Vajda legfőbb műve a „Borászati közlemények - a magyar pincegazdászat mezejéről", Marosvásárhelyen jelent meg az 1858. évben, emellett sok cikket közölt a Gazdasági Lapokban is. Marosvásárhelyen született 1793. július havában, marosvásárhelyi polgárok gyermekeként. Bolyai Farkas is fia mellé fogadta házitanítónak, hogy ezzel is segítse tehetséges tanítványát. Bolyai János nagyon szép szavakkal emlékszik vissza kedves tanítójára, jóllehet elmarasztalóan is írt néhány tanáráról. Vajda Dánielnek is érdeme, hogy Bolyai János megszerette a tanulást, a szellemi munkát. Vajda Dániel 1814-ben a református egyház szerény ösztöndíjával ment a bécsi műegyetemre, de 1815-ben már haza is jött. Ekkor Bolyai Farkas beprotezsálta Kemény Simon báró barátjához Csombordra és Nagyenyedre, így lett a Kemény gyerekek nevelője és házitanítója. Ott kezdte kamatoztatni Bolyai Farkastól tanult borászati ismereteit. Egy mintaszőlészetet létesített, mely évről évre gyarapodott és hasznot hozott, míg 1848-ban a román lázadók teljesen feldúlták. Az Erdélyi Református Főkonzisztórium 1829. április 24-én meghívta a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba egyetemes és hazai történelem, a latin irodalom és esztétika rendes tanárának. Sajnos csak egy évig taníthatott, szembetegsége miatt le kellett mondania jól jövedelmező állásáról. Kemény Simon özvegye, gróf Teleki Anna és középső fia, Kemény István 1836. február 19-től élete végéig évi 500 rénes forint és 200 véka búza nyugdíjat biztosított a számára. A gróf Széchenyi István által létrehozott kaszinómozgalom eljutott Nagyenyedre is, és 1831-ben a Nagyenyedi Kaszinó Vajda Dánielt választotta elnökének. Vajda Dániel levelezett báró ifj. Wesselényi Miklóssal is. Néhány levele megtalálható az Országos Levéltár kolozsvári kirendeltségén. 1848-ban a mócok betörtek Nagyenyedre, 12 000 rénes forintnyi bort megittak és elhordták, értékes könyvtárát, kéziratait elégették. Vajda Dániel először Kolozsvárra, majd Pestre menekült, majd Anna leányával és annak férjével, Mentovich Ferenccel Nagykőrösre költöztek. Mentovichot megválasztották Bolyai Farkas katedrája utódjaként a marosvásárhelyi református kollégiumban, ennek előzményéről szól az alábbi három levél, és így 1856 őszén hazaköltöztek Marosvásárhelyre. A gyengélkedő Bolyai Farkas utolsó leveleiben is emlegeti, hogy megy és meglátogatja az éppen hazaköltözött Vajda Dánielt. Szólnunk kellene felesége anyai nagyapjáról, Mentovich anyósa apjáról, Bodor Pálról is. Bodor Pál (1773-1828) Bolyai Farkasnak, báró Kemény Simonnak és báró Kemény Jánosnak volt az útitársa a göttingeni perregrinációban. Ennek a Göttingát megjárt kedves tanulótársaságnak Bodor Pál volt a megbízott pénztárnoka. Ugyanis idős báró Kemény Simon, Fehér vármegye és Kolozsvár tejhatalmú főispánja Bodor Pálra bízta a pénz kezelését. Mikor aztán hazaérkeztek, 1799-ban elhunyt idős báró Kemény Simon. A főispánságot megörökölte a fia, ifj. báró Kemény Simon, és Bodor Pál lett a főkormányszék mellett működő provinciális kassza pénztámoka (ez a mai fogalmak között az állami kincstár csírája volt). Az alább közölt levelekben érezhető az a kétségbeejtő harc azért, hogy a Vajda és Mentovich család mindenáron visszaköltözzön Erdélybe. Számomra rejtély marad, hogy mi volt a nagykőrösi műhely varázsa, és hogyan hűlt ki az a szenvedély egyik napról a másikra. És persze elgondolkodtató az is, hogy Erdélynek milyen hallatlan vonzása volt 1918-ig. 102
