Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 10. szám - Tarján Tamás: A Fortunátus balszerencséje (Egy Móricz-dráma színházi sorsáról)

érintetlenül bizonyos valóságosan külső játszmák, amelyek közvetve a nyilvánosság elé készülődő előadásra s egyben a drámai szövegre gyakoroltak intenzív, de negatív hatást. Ruszt József, a Hevesi Sándor Színház országosan nagyra becsült alapítója nyílt titoknak számító biszexualitása, illetve felülkerekedő homoszexualitása miatt pályája más állomáshelyein is került konfliktusba az általa szolgált vagy irányított színházak fenntartóival, illetve a társulatokkal. Zalaegerszegen épp a Fortunátus próbafolyamata idején félig-med- dig leplezett rendőrségi vizsgálat is folyt ellene. Felmerült, hogy Ruszt életvitele egyfelől „potenciális veszély" a városra, a színházra, a fiatalságra, sőt magára Rusztra nézve, akit a rendőri szervek, némileg álságos módon, „bosszútól" féltettek. Az eseménytörténet és dokumentumai napjainkra már hozzáférhetőek (egy levél formájában Ruszt személyes álláspontját, beismerését és védekezését sem nélkülözve, a Ruszt József írásos hagyatékát dokumentáló és munkásságát feldolgozó, hatkötetesre tervezett kiadvány 2014-es [5.] kötete révén: Ruszt József. Zalaegerszeg - Független Színpad -1982-1993). A megyeszékhelynek egyre inkább érdeke lett, hogy botrány nélkül és konszolidált keretek között, megfelelő kiutat találva megváljon legnevesebb művészeinek egyikétől, a színházalapítótól. Ruszt is úgy érezte: itt már nincs vezetői és alkotói távlata.

Tömöry Pétert és készülő Fortunátusát kettősen érintette e feszültség. A produkcióban apró kis mellékfeladatot bízott arra az ifjúra, aki az aktuális „Ruszt-botrány" érintettje volt. Ezzel nem vehette elejét a feszültségeknek, pletykáknak, rágalmaknak, kritikáknak. A másságprobléma „kapukon belülre" (nyomatékosan a ForfwwáfMS-produkción belülre) került, olyan szexuális változatban, amely a Móricz-darabnak nem tárgya, viszont a dráma konfliktusainak újabb irányú, mögöttes kiélezője lett.

Ennél a momentumnál még akutabbnak érződött, hogy a Fortunátust próbáló rendező, Tömöry Péter is „más" volt kollégái szemében, egyre inkább „más" lett ezekben a hetekben. Tudniillik - inkább informális és metakommunikativ csatornákon ugyan - arról szerzett tudomást, hogy a minden bizonnyal távozó Ruszt őt szeretné utódjául tudni. (Erre utalt a Tömöry-levélben a fentebb idézett „a beilleszkedés sikeresnek tűnő grádicsfokai'' kifejezés: valószínűsíthető volt, hogy mindössze egy lépésnyire ott van előtte a vezetői tisztség.) Itt nem részletezhető politikai sakkhúzások és hatalmi, gazdasági, művészeti és morális háttérbeli konfrontációk folytán Ruszt (akit egyébként azzal is vádoltak, meglehetősen eltúlozva a történteket, hogy igazgató elődjét „likvidálta" a direktori és a főrendezői poszt teljhatalmú egyesítése érdekében) utódjául mégsem Tömöryt nevezte meg. Természetesen a kinevezés nem az ő kompetenciája volt, de nagy súllyal esett latba a véleménye. A színház élére Halasi Imre fiatal rendező került (és hosszú időn át alkalmas, jó igazgatónak bizonyult), a csalódott - vagy inkább félrevezetett, cserbenhagyott - Tömöry pedig ezért, valamint más okok folytán nemsokára távozott a társulattól. A zalaegerszegi városi és pártvezetés (a hatalmi gépezet fővárosi hadállásainak nyomatékos közreműködésével és intencióival) olyan fordulékony játszmát vitt végig (s ebben maga Ruszt - akinek emlékét ma Zalaegerszegen egy róla elnevezett közterület és számtalan más pozitív jel, hasznos törekvés őrzi - ugyancsak bábuként botladozott). Túlzás lenne azt állítani, hogy a színházvezetői posztért folytatott csata - melyben a jelöltek, kiszemeltek csatároztak a legkevésbé: az egymástól eltérő-elcsúszó döntési fokozatok a fejük felett mentek végbe, a korszak politikai arculatának megfelelően -, e lényeges művészeti hatalomváltás minden ízében hasonlatos a Fortunátus magyar nagyurainak Drághffyt előtérbe nyomó, folytonosan döntésmódosítási bizonytalanságokban és kényszerekben cselekvő kapkodásához, de hiba lenne nem észrevenni a párhuzamosságokat. A Fortunátus zalaegerszegi (ősbemutatójának 1987-es keletkezéstörténete sokszoros értelmezői lehetőségeket kínálva tapadt ahhoz az 1525-ös[-1526-os] nemzeti végjátéktörténethez, amelynek feltérképezésére Móricz a Fortunátus-problémapontot választotta kiindulásul.

98