Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 10. szám - Tarján Tamás: A Fortunátus balszerencséje (Egy Móricz-dráma színházi sorsáról)

Sajnos ilyen színház Móricz életében nem akadt. Az író elő-elővette a szöveget, igazított rajta. Nem tudjuk, olvasta-e Krúdy Gyula királyregényeinek egyikét, a Mohácsot (1926), amelyben Fortunátus mellékszereplő, vagy Molnár Ákos 1937-es Fortunátus-regényét, A hitehagyottat. Valószínűleg nem volt szüksége külső késztetésre, s feltehetően az évtizedek során amúgy is szeme elé került egy-egy adalék. Érdekelte a téma, néha fellapozta, módosított a szövegén.

Alvó állapotából Böhm György (később neves rendező) ébresztette fel a darabot zalaegerszegi dramaturgként, 1987-ben. Böhm (egykori budapesti bölcsészkari tanítványom) intenzív érdeklődést mutatott az elfeledett drámai javak iránt. Tudomásom szerint szakdolgozata témájául Fényes Samu drámáit választotta, ám az ezredvégi felejtéstől, mellőzéstől az ő disszertációja sem nagyon menthette meg az 1937-ben elhunyt szerző a 20. század első két évtizedében színpadra állított darabjait. Móricz és Fényes nagyjából kortársak voltak, az utóbbi, a tizenöt évvel idősebb pályatárs színművét szintén játszotta a Nemzeti (Csehi tatár, 1906). Böhm érdeklődését a zsidó témákkal is foglalkozó Fényes alkotásainak tágabb dramaturgiai és színházi környezete egyenest terelhette a Fortunátus felé, de az egyébként sem teljesen múltba vesző színműről részletesen hallhatott (akárcsak korábban jómagam) Nagy Péter professzor drámakurzusán is.

Nagy Péter (aki később rövid ideig maga is volt a Nemzeti Színház igazgatója, s apja, Nagy Adorján színművész örökségeként igyekezett a katedrán is érvényesíteni egyfajta - személyes okokból a kritikai, szembenálló, esetleg gonoszkodó attitűdöt sem nélkülöző - konzervatív nemzeti színházi szellemiséget) sokra értékelte Móricz e művét, a drámaírói oeuvre-ben a legtöbbre. Évekig csiszolt tanári mondandóját a Drámai arcélek (1978) lapjain összegezte. Részletesen vizsgálta a darabot, utalva a Bródy Sándor Királyidillek)éhez fűződő szemléleti kötődésére (bár a viszonylagos „folytatás" mellett legalább ennyire igaz az elhatárolódás, a tematikai és stiláris szemléletváltás ténye). A Király idilleket (Lajos király válik; A fejedelem; Mátyás király házasít) 1902-ben mutatta be a Nemzeti. Nagy Péter értékrendjében a Fortunátus messze meghaladta a részleges Bródy-előzményeket, az uralkodódráma-hármast. „Reprezentativitás", „a nemzeti misszió tudata", „rendkívül szerencsés korszakválasztás" (összevetésként: a Mohács előtti válság és - már 1918-ból nézve - a „tiszaistváni" Magyarország süllyedése): a számos érték akár remekművet is eredményezhetett volna, hiszen „ha Móricznak valamelyik színpadra szánt művére rá lehet mondani, hogy nagy alkotás, erre bizonnyal. [...] Itt végre nemcsak hangulat van és miliőfestés, hanem rendkívül erős, izgalmas összecsapások sorozata, melyben számos jellem bomlik ki, nyilatkozik (ha nem is változik) meg előttünk." S mégsem kristályosodott ki a maradandó kvalitás. „A mű alaphibája - amin egyébként könnyű lett volna segíteni - az, hogy a társadalmi konfliktus a vele összefonódó magánéleti konfliktus kibontakozásával arányosan elszűkül, sőt, szinte eltűnik, s a megoldás - hogy Fortunátus ráébred: öregszik, megszűnik a varázsa - kielégítetlenül hagy" - fejtegeti Nagy Péter.

E kérdéseket dolgozatunk súlyponti, a zalaegerszegi bemutatóra visszapillantó részében még közelebbről érintjük. Megjegyzendő azonban, hogy manapság általában nem osztják a szakemberek, elemzők Nagy Péter elragadtatását, és a fogyatékosságokat sem egészen ott szokás keresni, ahol ő észlelte a hibákat. Nógrádi Gábor író alapvetően politikai vitaokból (a szélsőjobb a neten is megtapasztalható, fokozódó antiszemitizmusával szembeszegezve) olvasta újra a Magyar Elektronikus Könyvtárban is hozzáférhető darabot. Jegyzete Antiszemitizmussal vádolták a Móricz-darabot címen ma, 2015. július 20-án is megtalálható (immár mintegy másfél esztendő óta) a Librarius archív cikkállományában. Nógrádi szerint a Fortunátus éppen hogy „sok hibával, avítt patetizmussal megírt színpadi mű, de ez nem azt jelenti, hogy leporolva, átdolgozva, megszerkesztve ne lehetne sikerrel előadni". Megkockáztatja: „Móricz önmagáról formálta meg drámája főszereplőjét. Indulata, a bűnt is

92