Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 10. szám - Tarján Tamás: A Fortunátus balszerencséje (Egy Móricz-dráma színházi sorsáról)

három vezető színész? Mivel bizonygatták, hogy „érdekes és izgalmas" a mű, s milyen megfontolásból utasították el „lehetetlenségként" a zsidó származású, asszimilálódott magyar államférfi, pénzügyi zseni, a legintenzívebben a mohácsi csata előtti időszakban tevékenykedő politikus bukását mint drámatémát? Közéleti vagy magánéleti erkölcsének nem makulátlan volta kínálta a támadási felületet, ahová a visszautasítás nyilai zuhoghattak? Vagy a „magyar Shylock", „a budai kalmár" személyét nem szerették volna a nemzet első színházának színpadán látni?

Móricz rohamléptű munkatempója, tucatnyi megírnivalója közepette nem lehetett szó nekikeseredésről. Látszólag nem vette szívére a balsikert. Még 1912 folyamán részletet közölt a Nyugatban az első felvonásból. 1918-ban publikálta először a teljes szöveget. Elég meghökkentő módon és meglepő alkalommal: egy népszerű képes fórum, az Érdekes Újság ingyenes karácsonyi mellékletében. Még különösebb, hogy e kísérő sorokat tartotta helyesnek hozzáfűzni a darabhoz: „Ezt a fiatalkori munkámat, amely sok-sok éven át a fiókban porosodott, e munkairtó időkben úgy adom ki, régi ügyefogyottságában, minta gyerek a régi játékát: hátha kerül gyermek, aki kicsit is eljátszogat vele." A karácsonyi ajándék allúziója - a dráma fajsúlyosságát, problematikáját nézve - megtévesztő. Az asszimiláció kérdése 1918 végén már exponált kérdés, de korántsem annyira, mint akár egy év múlva, a forradalmak bukását követően lesz.

1928-ban a dráma bekerült az Aranyszoknyák című Móricz-gyűjteménybe. A köteteim ugyan ráterelte a figyelmet a Fortunátus érzéki (és vagyoni) konfliktusaira, de részben elterelte a címszereplő zsidó származásának problémájáról. Schöpflin Aladár, a Móricz- pálya fáradhatatlan szemlézője írt a kiadványról. A színműről óvatos elismeréssel, épp azt kárhoztatva, amit ma termékeny anakronizmusnak vélhetünk. „Még nincs meg az ábrázolás fóltétlen biztonsága - vélte -, néha még modern hangok elegyednek a mohácsi vész korabeli emberek beszédébe és gondolkodásába, de ott, ahol a dolgok lényege rejlik, ugyanazt a Móriczot találjuk, mint a mai írásokban..." Noha a szakirodalom egy része neki tulajdonítja, nem Schöpflin érdeme Fortunátus és a Sárarany (1910) című regényt uraló főalak, Túri Dani hasonló vonásainak felismerése. „Az asszonyfaló Fortunátus - írta Schöpflin - közeli rokona, 19. századi zsidó eredetű zászlósúr létére, a modern paraszt Túri Daninak. Mind a ketten abból a férfitípusból valók, amely ellenállhatatlan szexuális hatással van a nőkre, magához vonzza őket, tobzódik bennük csillapíthatatlan éhséggel, és általuk jut romlásba. Emellett mind a ketten magasan felette állnak környezetüknek. Túri Dani parasztintelligenciájával és társadalmi helyzete mértékeit túlhaladó tehetségével, Fortunátus ősi zsidó kultúrán kifejlett idegrendszerével és hajlékony elméjével. S a két alapmotívum kapcsolódik egymással: azért hatnak oly erősen a nőkre, mert mások, egzotikusak, különbek a környezetüknél, s azért van bennük asszony-éhség, mert környezetük gátjai csak ebben a formában engedik nekik kiélni nagy dolgokra hivatott természetük teljességét."

Ez a pontos észrevétel, azaz maga a figurapárhuzam 1924 elején már feltűnt a Fortunátus - és valami más címmel a Nyugatba jegyzetet író Gellért Oszkár tollán. Nála ezt olvassuk a Tündérkert (1922), a Báthory-alakrajz irányába is tájékozódó margináliában: „A Fortunátus a Mohács előtti évben játszódik, és Móricz az új Mohács előtti évben adta ki. Zsidóégetésre készül benne egy magyarba oltott oláh-német-lengyel kiskirálya az országnak, és egy Árpád véréből való asszony védi meg fajmagyar gőggel Fortunátus Imrét, ezt a középkori kéjencet, ország alkincstárnokát, ezt a zsidó Túri Danit vagy Báthory Gábort, megvédi, nem az embert, hanem a tárgyat benne, rabszolgaszeretőjét. És megvédi az egyház, a prímás is Fortunátus Imrét, aki nagyszerűen érti, hogyan kell a nőstényt szerelemmel, a hímet pénzzel kiszolgálni. A Fortunátus erős Shakespeare-hatást mutat. (...) A Sári bíró mellett a Fortunátus, bizonyára nagyszerű kezdet, s kell színháznak lennie, amely végre előadja ezt a tündérien vaskos darabot." (A „tündéri" jelző a legkevésbé sem találó, talán csak a Tündérkert közele indukálja; a „vaskos" annál inkább.)

91