Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 10. szám - Szilágyi Zsófia: Ismerős idegen: A nyolcvanéves Ferdinandy Györgyről
Kafka, Poe, Beckett, Borges, Gombrowicz, Nabokov, Robbe-Grillet) és magyar (Kosztolányi) előképek időnkénti elősorolását - leszámítva ugyanis a monográfia feltűnően tartózkodik bármiféle kontextus kijelölésétől - így, talán legfeltűnőbb példaként, a testiség fontosságáról vagy az abjekcióról beszélve nem is próbálja meghatározni az életmű viszonyát azokhoz a közelmúltbeli művekhez, amelyek nyomán az ezekről szóló beszéd megkerülhetetlenül fontos kritikai szólammá vált. Ehelyett a monográfia Karátson egy-egy kötetével foglalkozó fejezetei az elszigetelt életműnek adják szövegközeli elemzését, melynek deskriptiv alaptónusát az időről időre felbukkanó pozitív jelzők (»agyafúrt«, »szórakoztató«, »páratlan rafinériával és tudatossággal szerkesztett« stb.) színezik affirmatívvá - ezek a jelzők azonban a fentiek értelmében nem kapcsolódnak olyan kontextusokhoz, amelyek irodalomtörténeti (vagy akár társadalmi, filozófiai stb.) értéküket megalapozná és biztosítaná; és igen jellemző módon az irodalomtudós Karátsonról szóló fejezet sem a tudományos irányzatok és trendek között helyezi el munkásságát, hanem főleg a saját poétikáját értelmező-alátámasztó témákat veszi sorra. "5 Bármennyire megütheti a szerzőt és a monográfia tárgyát is az erőteljes bírálat (van még belőle a kritika szövegében), az első olvasás után érdemes átgondolni, milyen következtetéseket vonhatnak le belőle a „nyugatiak" és a velük foglalkozók, az irodalmi helyük kijelöléséért tenni próbálók. Hogy sokat vagy keveset értünk-e el eddig, nem könnyű megmondani. A „nyugatiak" új könyveiről rendszeresen jelennek meg kritikák, ez kétségtelen. A Magyar irodalom történeteiben, mint idéztem már, külön fejezet szól a „száműzetés prózairodalmáról". A Kalligram Tegnap és ma sorozatában van monográfia Ferdinandy Györgyről és Karátson Endréről, de már három éve kézbe vehették az olvasók például Sz. Molnár Szilvia Bujdosó Alpár intermediális művészetéről szóló kötetét is. És vannak olyan értelmezések is, amelyekben egy nyugati szerzőt nem önmagával mérnek, és nem is a „sorstársaival" kötik össze: Fodor Péternek a sport és az irodalom kapcsolatáról szóló kötetében6, ahol szó esik többek közt Mészöly Miklósról, Kukorelly Endréről, Spiró Györgyről, külön fejezet foglalkozik Ferdinandyval. (A címe: Élettörténet és közösségi identitás: futball és futás Ferdinandy György írásművészetében.) És éppen ilyen elemzésből kellene még több: eszünkbe juthatna például Ferdinandy Létállapot című novellája vagy a Vasárnap úr című prózája (előbbi a 2014. július-augusztusi Kalligramban, utóbbi a Kérdések Istenkéhez című 2011-es kötetben jelent meg) Kun Árpád Boldog észak című regényéről gondolkozva, az idősek gondozásának, a nyugdíjasotthonoknak, a test romlásának tematizálása kapcsán. Felidéződhetne bennünk a Lomtalanítás című Ferdinandy-szöveg (a 2004-es Kalandozások című kötetből), amikor Győré Balázs frissen megjelent, Halálom után eltüzelni! című „anyabúcsúztató" kötetét olvassuk. Beszélhetnénk a Chica című, magyarul 2006-ban kiadott kötetről akkor, amikor az irodalmi szociográfiákról, az írók által beszélgetéssel, vagy egy dialógusból monológgá formált szövegfolyammal megszólaltatott, az irodalmon kívül rekedt férfiakról és nőkről kívánunk mondani valamit, Móricz Joó Györgyétől Csalog Zsolt Eszter nénijéig. Ferdinandy György egyfelől már régen megtalálta a helyét a magyar irodalomban. A „másfelől" talán várat még magára: de bízom benne, hogy egyre inkább ismerőssé válik majd ez a kedves, irodalmunkat gazdagító, most nyolcvanéves „idegen". 5 Lengyel Imre Zsolt, Egy szerény monográfia (Hites Sándor: Karátson Endre), Jelenkor, 2012. április 6 Fodor Péter, Térfélcsere. A sport irodalmi medialitása a magyar késő modern és posztmodern elbeszélő prózában, Budapest, Kijárat, 2009. 47
