Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 9. szám - Engem a folyamatos stressz éltet: A 75 éves Mikulás Ferenccel Kriskó János beszélgetett
Filmszerű élmény volt, amikor kikötött egy-egy hajó. Maga a kikötés művelete is izgalmas volt. A hajó nem úgy áll oda a parthoz, mint ahogyan egy autó az útpadkához. Kicsit feljebb megy, visszacsorog, aztán ügyesen benavigál a kikötőbe. Már az érkezés előtt kolom- pol, jelezvén az érkezését a várakozóknak. Az utazók szépen felsorakozva várják, hogy kikössön. Először megvárják, hogy távozzon az utolsó leszálló is, utána szállnak be az újak. Ok egyébként javarészt piacoló kofák voltak, nemritkán állatot is szállítottak. Általában a fővárosi piacokra igyekeztek. A hajó hajnali 4-kor érkezett. Egyszer én is utazhattam vele.- Dunapataj a kalocsai érsekség közvetlen szomszédságában van. A gyermekkorodban is jelentős volt a katolikus népesség?- Nem voltak sokan a katolikusok a faluban, viszont kapcsolódott hozzájuk egy országos hírű esemény: bővíteni akarták a templomukat, és ehhez egy addig nem ismert technológiát használtak. Kettéfűrészelték a templomot, a szentélyt görgőkön méterekkel odébb tolták, majd beépítették a rést, így növelték meg a templom befogadóképességét. Mindez még a születésem előtt, talán 1936-ban történt, de a híre a mai napig elevenen él Patajon. Különlegességnek számítanak még a településen a református temető öreg, keményfából készült fejfái is, a néprajzi szakirodalom külön típusként tartja számon őket. Ezek a kuriózumok általában jó érzéssel töltötték el az embereket, büszkék voltunk és vagyunk arra, hogy patajiak vagyunk. Noha csak a gyermekkoromat töltöttem ott, a mai napig patajinak vallom magam én is.- Beszéltél korábban arról, hogy a család nőtagjai neveltek, ugyanakkor mindvégig nagyon mély és bensőséges kapcsolatod volt a nagyapáddal. Milyen ember volt?- Távolságtartó. Semmiképp sem bratyizós vagy bohóckodó típus. Távolságtartó volt, de megadta a tiszteletet egy gyereknek is. Soha nem parancsolt, inkább kért, vagy csak utalt rá, hogy valamit, ami a családi munkamegosztásban az én felelősségem volt, illene már elvégezni. Jó kapcsolatban volt a kalocsai szállásokon élő délceg, pota férfiakkal. Nagyapám nem az egyedüli volt, aki a faluból parasztfiúként felment a fővárosba „szerencsét próbálni", és állami állásba került. Az egyik testvére finánc volt, a másik testvére palotaőr Budán. Egy újabb testvére a BESZKART-nál, a későbbi Budapesti Helyi Érdekű Vasútnál volt állásban, és volt egy olyan testvére is, akiből csendőr lett. Még ismertem őket, komoly tartású, ambiciózus, büszke férfi volt mindahány. Nagyapám pénzes postás volt Budapesten, a Kossuth Lajos utcában és a Rákóczi úton. Bizalmi állás volt az övé, rangot jelentett. Annyi borravalót kapott aktív évei során, hogy amikor nyugdíjba vonult, nem jelentett számára gondot, hogy megvegyen Dunapatajon egy nagy házat, a hozzá tartozó, tekintélyes méretű kerttel, 100 gyümölcsfával. Nagy szőlőterülete is volt, a Szelidi- tóra szaladtak le a sorok. Azt is példaszerűen rendben tartotta. A falubeli gazdák lenézték azt a társukat, akinek a szőlője rendetlen, gondozatlan volt. A rokonságban számos mezőgazdasági szakfolyóiratot járattak. A trágyadomb is tudományos alapokon készült, úgy rakták gúlába a trágyát, hogy az egész építményt alácsövezték, és a trágyalevet elvezették alóla egy erre kiképzett csatornarendszerben. A mezőgazdasági gépek rendbe téve, letakarítva álltak, glédában, a fészer alatt, az udvar kötelezően felseperve, nyári időben fellocsolva. Megszólták azokat, akiknek a portája nem volt rendben tartva. És mindez nem csak a polgári negyedben volt így, a tisztaság, a gondosság, a rend még a legszegényebbek lakta Varga utcán is általános volt.- Nagyapád eljárt otthonról, vagy a házában fogadta a barátait, vendégeit?- Többnyire otthon. Kialakult baráti köre volt. Az egyik barátja kurátor volt a református egyháznál, az első számú presbiter. Kínai fogságban volt, és mindenáron meg akart 80
