Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 9. szám - Lengyel András: A jubiláns: Néhány sor Gerold László 75. születésnapjára
gek iránya szükségképpen olyanokat hozott össze, akik más (szerencsésebb) körülmények között akár két-három, nagyon különböző szekértáborban találták volna meg helyüket. Geroldban engem nem is szerepe, hanem emberi minősége fogott meg. S ebben később sem kellett csalódnom. Később, elkerülve a könyvtárból, s így megszűnvén „intézményi" szerepem, a személyes találkozás megritkult, egy-egy viszontlátás közé nagy szünetek iktatódtak be, Gerold László pályáját azonban mindig, önkéntelenül is figyelemmel kísértem. Érdekelt. Láthattam egyetemi karrierjének kibontakozását, titulusai gyarapodását - egyetemi tanár lett, tanszékvezető, a vajdasági magyar kultúra első számú színházi kritikusa és színháztörténésze, az irodalmi élet meghatározó szereplője. Szakemberként régóta jobb és hasznosabb tagja közösségének, mint sok előtérben álló, sztárolt kollégája. Különösen örültem neki, hogy szerkesztőként is szerepet vállalt a vajdasági magyar irodalmi életben. Amikor Bori Imre irányította a leghosszabb életű, immár mélyen a vajdasági magyar irodalom történetébe ágyazódó folyóiratának, a Hídnak az életét, ő szerkesztette a lap szemlerovatát. Utóbb, sok kényszerű változást túlélve, néhány évig ő lett a Híd főszerkesztője és megújí- tója is - a talpon maradás garantálója. A vajdasági magyar kultúra „kis" kultúra (kicsi a „merítési bázis", amelyből építkezhet), a lehetséges és szükséges szerepek benne szükségképpen összecsúsznak. E helyzet kétféle nagy magatartáslehetőséget kínál. Vannak, akik visszaélnek e helyzettel, s valódi érdemek nélkül fontoskodnak, „vezérkednek". „Valakik", de csak látszatnagyságok. S vannak, akik e helyzetből másféle következtetéseket vonnak le. A feladatvállalás kötelességét veszik magukra. Mert, éppen a kis kultúra adottságai miatt, többletmunkára van szükség, hogy az intézményrendszer hiányzó vagy csökevényes funkciói mégiscsak megkapják a maguk embereit. Valakiknek azt is el kell végezniük, ami „hivatalból" nem volna kötelességük, de ha ők nem csinálják meg, más sem csinálja meg. Az intézményrendszer enélkül akadozik. Ezek az emberek e kis kultúra igazi tartópillérei. Ok tartják, szinte vál- laikon, az egész konstrukciót. S ideje kimondani, ilyen személyisége a vajdasági magyar kisebbségnek Gerold László is. Szimptomatikus, hogy ő, „a megértés és a szeretet mentén szerveződő interpretáció" embere olyan munkára is vállalkozott, amelyet jobb helyzetű irodalmakban egész intézmény sereg munkatársa alkot meg. Ő egymaga, intézményi háttér és asszisztencia nélkül, egyéb teendői ellátása mellett megcsinálta a jugoszláviai magyar irodalom lexikonát. (Második, javított és bővített kiadása most van megjelenőben. A 75. születésnapra, reméljük, kézbe is vehetjük.) Egy nehéz sorsú, küzdelmes múltú és jelenű, önmagáról mégis újra s újra életjelet adó kisebbségi magyar irodalom létének nagy dokumentációja ez. Emlékeztető mindarra s mindazokra, amik s akik enélkül végleg a feledés homályába vesznének, amik és akik mégis az egyetlen szilárd alapot jelentik e kisebbség jövőjéhez. Van, amikor egy szakmunka messze túlmutat önmagán, e lexikon minden szükségképpeni fogyatkozása ellenére, ilyen. Több, mint fő mű, tárgyias szűkszavúságában is nemzedékek küzdelmének és eredményeinek korolláriuma. Kedves Laci, isten éltessen! 76
