Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 9. szám - Borsodi L. László: A dialógusként felfogott, érdekmentes hagyomány elmozdulásai: Baka István Szaturnusz gyermekei című versciklusáról
létbe vetettség tragikumát és ennek ironikus tudomásulvételét.50 A hagyományban bízó, a hagyományt, a kultúrát átíró, továbbértelmező lírai én csalódottsága ez. Az előjog, a kiváltság, az adomány és a végrendelet fogalmával rokon záradéknak a pozitív jelentéskörét ezért váltja fel a második, az egy kvartettből álló51 „töredék-szonett"-ben (Nagy Gábor kifejezése) a fájdalom („egy rándulásnyira / voltam csak hogy elérjem azt az ágyat / amelyből nem kell fölkelnem soha”), világossá téve, hogy „a személyes halált egy pillanatra megélt én állapotában vagyunk (...). Az ezt követő csönd pedig az az állapot, amely nem más, mint (...) a »titoktalan«, (...), hogy a zárószonettben a »fájdalom túlpartján« található »éden« világa: a nagyapa tenyérmeleg udvara, a gyerekkor játékos-mesés világa jelenhessék meg, magyarázatot adva egyúttal a vers címének is:"52 „a fájdalom túlpartján várt az éden / nagyapám udvara tenyérmeleg / nyárvégi nap a tornác hűvösében”. A kegyelem idillje azonban nem nyújthat menedéket („hátára vesz mindjárt a grijfmadár II és visszahoz hová is Istenem / hol életfogytiglan kell élni mégis / ahova visszazár a kegyelem". így lesz a kegyelem a szenvedés meghosszabbítása: „A visszazár és záradék szavak szemantikai összekapcsolása révén válik nyilvánvalóvá, hogy az írásos forma, a záradék válik a költői én börtönévé, azaz (...) a záradék mint vers egyrészt az életmű záradékává válik, s így a műalkotás mintegy a földi élet meghosszabbítójaként értelmezhető, másrészt a műalkotás általában is kegyelmi záradékként olvasható: isteni adomány, egyszersmind isteni büntetés, a személyiség, az »én« örök börtöne. "53 A Menhir mintha a Kegyelmi záradék töredék-szonettjét ismételné meg, álom és ébrenlét határán a lírai én halál és megnyugvás utáni vágyát artikulálva („Pupilláimból már éjszaka szivárog / Nyugat vagyok nyugat"), hogy a második szakaszban arról számoljon be, a tökéletes nyelv/tudás fellelése ellenében azért következik be a csend, mert cserbenhagyja a nyelv: „Elhagynak a szavak." Már csak arra alkalmasak, hogy kifejezzék a művészet kudarcát, az erről szóló Menhir című verset a művészet kudarcának emlékművévé avatva:54 „Legyek csak néma jel // Menhir mely sok-sok ezredéve állva / Nem tudja már ki építette fel / Kőből rakott kérdés amelyre Isten / Azóta sem felel". Az alkotói kudarc nemcsak az alkotóé, hanem Istené is, ezért marad az isteni nyelv - az Isten megszólíthatóságának és megszólalásának esélye nélkül - a művészet, a költői nyelv. Ez az Isten nélküli költői nyelv tombol - a Mefisztó-keringőhöz hasonlóan - A Jelenések könyvéből című versben. A -bői eredethatározó rag utal arra, hogy a megszólaló költői nyelv kiemelés, az Újszövetség utolsó könyvének mint a szakrális apokaliptikus irodalom legismertebb művének újraírása, átértelmezése, töredék Baka István apokrif Jelenéseinek könyvéből. Apokaliptikus látomásvers55, amely az apokalipszist kozmikus romlásként, a világvégét nászi lakomaként jeleníti meg:56 „Kiömlött vérünket beissza a / Semmi fűrészpora s kilóg a lószőr / Istenből mint kibelezett babából„És csillagok pohárszilánkjai / Csikordulás a hold-vasú bakancsok / Alatt ahol frigyet kötött a vér / A borral s vőfélyrigmusa a halál". A nászt megjelenítő képekben jól megmutatkozik Baka képi látás- és beszédmódjának lényege, amelynek „korrespondencia-felfejtése mikro- és makrokozmosz, illetve a mindennapi léthelyzet 50 „A költői én keserű tapasztalata, hogy e kegyelmi záradék becsapja az embert: az apokalipszis prófétái által hirdetett új idők illúziónak bizonyulnak." In: Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 119. 51 Vö. Szigeti Lajos Sándor: „Te is megháromszorozódsz előttem”, 4—5.; még in: Vendégszöveg és vendéglét, 133-134. 52 I. m. 5.; még in: i. m. 135. 53 Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 225. 54 Vö. i. m. 227. 55 Vö. Guszev, Jurij: Baka István: Sztyepan Pehotnij testamentuma, 117.; Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 120. 56 Vö. Nagy Gábor: uo. 58
