Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor

Persze Gyergyószentmiklóstól is van út Kolozsvárra, akár Bocsárdi vendégrendezése vagy még a Műszaki Főiskolára következett vásárhelyi Színművészeti Főiskolán a vele majdnem egykorú tanára, Tompa Gábor révén; ám a műszakiak és a művészet más szálon szövődött kapcsolata tárulhat fel egy új név, a mérnök Márton László említésével. Már csak azért is, mert Márton Laci és Bocsárdi pályája a nyolcvanas évek közepétől összefüggésbe hozható.

Csak bele kell lapozni könyvekbe, lexikonokba, s a gyarló emlékezet máris burjánozni (virágozni?) kezd. Melyikükkel volt tulajdonképpen előbb találkozásom? A Korunknak köszönhetően bizonyára előbb Márton Lacival. A galaci egyetem, a ia§i-i Műegyetem gépészmérnöki szakának végzettjével, a gyer- gyószentmiklósi Fémöntöde, pontosabban az akkor több ezer munkást dolgoztató (azóta megszűnt) Mechanikai Vállalat tekintélyes igazgatójával. Jelentős számú Konnxfc-előfizetéshez juttatott az igazgató úr, és a jó emlékű gyári megismerkedés a következő években több szálon folytatódott. Munkatársa lett folyóiratunknak, tribológiai (súrlódástani) szaktanulmányát közöltük, utolsó évkönyvünkben pedig (1989-ben) a Gyilkos-tó vízrendszerének hasznosításáról értekezett. 2013 decemberében pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári rendezvényén már számomra is olvasható-érthető könyvet kaptam tőle, a címe: Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője.

Apropó, Gyilkos-tó meg az oda vezető út. Felrémlik - a buta, naiv cipekedés miatt valóságosan rémlik - első ismerkedésem, gyaloglásom a tótól a Békás-szoros felé. Talán kilencedikes voltam, gyógyszerész unokabátyáméknál nyaraltam Csíkszentmártonban (1952 nyarán lehetett), tőlük vonatoztam, autóztam fel a híres kirándulóhelyre, egy jókora zöld vászonbőrönddel. Mentem, amíg bírtam, csodáltam a tájat kis darabig, elég hamar megpihentem egy kanyarban, aztán visszafordultam. Az igazi visszafordulás jó három évtized múltán következett be, Erzsikével, Lacival, Istvánnal a piros Ladán érkeztünk már - és az autós út a viszonylag kezdő vezetőnek sokkal-sokkal kellemesebb emlék maradt (bár a rendőr megbüntetett egy elhagyott vasúti átjárónál), mint az a bőröndös gyaloglás. Aztán, Márton Lacinak köszönhetően, 1988 júliusában vagy augusztusában, szép napokat tölthettünk egy jól felszerelt faházban, a Magosbükkpataka mentén, kevéssel a Rezpataka alatt. És itt bejön egy váratlan színházi, legalábbis drámairodalmi mozzanat. A gyergyói nyaralásra magammal vittem Cs. Szabó László Shakespeare-könyvét. Kora reggel, amíg a társaság még aludt, a Rezpatakában megejtett mosdás után felkapaszkodtam a hegyoldalra, a nap már sütött, nem fáztam, olvastam Cs. Szabó esszéit, azaz Shakespeare-t. Ha emlékezetem nem csal, a tökéletes hegyi csendben történő olvasás materializálódott valamelyik magyarországi lapnak (a Tiszatájnak?) írt kritikában. (Természetesen szégyen a gyergyói táj, Cs. Szabó és Shakespeare közelében „materializálódást" emlegetni.)

És akkor Bocsárdi László - via: Márton László. Vagyis fordítva. Ha jól emlékszem, Márton Lacival még a gépgyárban beszélgettem Bocsárdiról. A náluk dolgozó fiatal mérnökről meg több társáról, akiket már nem igazán a műszaki kérdések foglalkoztatnak, hanem a színházcsinálás. Gyergyószentmiklóson. Ahol megalapították a Figura együttest, ez az életük - és az igazgató úr igyekszik elnéző lenni, hogy több ideje jusson a színész uraknak és hölgyeknek művészi szenvedélyük kiélésére. Nem

43