Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Mészáros Tibor: Visszhangos vers: Márai Halotti beszédének utóéletei
1954. április 25-én a vers elhangzott a Kossuth Rádióban57 (a verset Apáti Imre szavalta el), majd egy héttel később megjelent a Művelt Nép című lapban Tamási Áron válaszával együtt.58 Érdekes adalék, hogy Hartai László a rádió szerkesztőségének részéről mintegy igazoló jelentést írt Komócsin Zoltánnak (az MDP Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője volt ekkor), melyben megvédi Márai versének és Tamási válaszának közlését: „Márai írása megmutatja, milyen talajtalanná válik az az író, aki hazájától elmarad. Az írás jól mutatja meg azokat az érzéseket, melyek a hazáját eláruló írót kínozzák. Tamási Áron írása nem annyira vitairat akart lenni ezzel a pozitív tartalommal, hanem csak megerősítése annak. "59 Többéves „késéssel" közlik tehát a verset, azt a látszatot keltve, mintha ekkor írta volna Márai, pedig Szabó Pál két évvel korábban az Irodalmi Újságban60 már megemlékezett a műről. Szabó írása „Könyvek sorsa" címmel, a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja alkalmából látott napvilágot. Ebben (szinte empatikus hangnemben) azt írja, hogy Márai verséből „az emésztő honvágyon túl még valami egészen hallatlan emberi fájdalom is jajául. Mintha két kezével tépné, szaggatná soha be nem gyógyuló sebét." A háború utáni időszak, de az 1954-es év sem a szabadságról szólt, és a kényszer nélkül alkotó íróktól volt hangos idehaza. Ezért írja Márai ez évben született naplója egyik jegyzetében: Otthon versekben, rádióüzenetekben, cikkekben válaszolnak most a „Halotti beszéd" című versre. Nyilván elrendelték otthon a kommunisták ezt a koncertet: így bizonyítják, hogy aki elmegy hazulról, elsorvad a honvágytól. Ez részben igaz is; de annak, hogy elmentem hazulról, a kommunisták voltak okozói. Ha ők nincsenek, ma nincs honvágyam.61 Tamási válaszlevelében elsősorban emigráns írótársa hazátlanságát, negatív látásmódját hangsúlyozza, s igyekezett Márait meggyőzni arról, hogy: „...nem egyedülvalók vagyunk, hanem valamiféle szerves egységhez tartozunk: versed szavai szerint egy családhoz, melynek a nyelvén szólunk. Eimek a családnak országfóldje van...történelme van,... irodalma van. Halottai vannak, kiknek a neve nem »számadat«, hanem csillagok a főid alatti égen. Elő népe van, mely munkával és az erkölcsi érzék örökségével keresi a boldogulás útját; és álmai vannak, amelyek nem a »zsiványokéi«, mint ahogy versedben írod, hanem a jövendőé. "62 Tamási válaszának értéke, hogy létező pozitívumokra hívja fel Márai figyelmét, ugyanakkor világos, hogy miért ír a népről, szebb jövőről, s ezekkel összefüggésben talán az sem véletlen, hogy ez év márciusában kapta meg a Kossuth-díjat...63 Ezt teszi szóvá Cs. Szabó László is: „A kommunista párt máris benyújtotta Tamásinak az első ellenszámlát az irodalmi díjért. [...] Be kellett bizonyítania, hogy a mai Magyarországon kívül magyarok számára nincs élet."64 Tamási — inkább tudtával, mint anélkül - küldetést teljesített, és nem lehetett más e levélváltás, mint „a rab s a bujdosó párbeszéde", ahogyan Ajtay Miklós jellemezte a fen57 1951. október 30-án a Szabad Európa Rádió is műsort készített Márai Halotti beszédének születése alkalmából, amelyben a magyar irodalom hasonló című lírai darabjait elemezték és szavalták el, záródarabként a kassai polgár remekét 58 Tamási Áron: Kedves Márai Sándor! = Művelt Nép, 1954. máj. 1. 8. sz. 3. 59 Sipos Lajos: Tamási Áron. Bp. 2006. Elektra Kiadóház. 172. 60 Irodalmi Újság, 1952. február 14. 61 d Teljes Napló 1954-1956. Bp. 2010. Helikon. 116. 62 Tamási Áron i. h. 63 Az Irodalmi Újság (márc. 27.1.), mely ezt megelőzően nem sok teret adott Tamásinak, a márc. 27-i számban életrajzot és portrét is közöl róla. 64 A hazáról. = Új Hungária, 1954. jún. 4. 23. sz. 3. 44
