Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Nyerges Gábor Ádám: Honnan jönnek még költők?

gyakorisága szolgáltat elsődleges grammatikai bizonyítékot.) A vers nemcsak Orbán korai költészetének aktuális formai-tematikai újításaiban, hanem a megszólalás formájában, a lírai én idő-, én- és életszemléletének aktuális állapotát is híven tükrözőnek tekinthető. Ezenfelül feltételezésem szerint tetten érhetően itt1 fedezhető fel egyik legkoraibb és egyben „legtisztább" formájában az érett Orbánra olyannyira jellemző groteszk, ironikus (egyben tragikomikus) versalkotási eljárásokkal dolgozó lírai szemlélet - és az ezt reprezentáló, ennek megfelel(tethet)ő megszólalásmód - 2'3 első pár nyoma.

Orbán Ottó legkorábbi, részben az Újhold, részben József Attila, továbbá számos világirodalmi szerző hatása alatt telt, gondolatiságára nézvést az „elvont létszemlélet lírai absztrakciója"-ként4 összefoglalható költői korszakáról sokat elárul egy Bodnár György által felidézett, pályakezdésének éveiről szóló önvallomása: „Két irodalmi generáció közé születtem, két szék közül a pad alá, ahonnét pompás kilátás nyílt felnőtt éveim fogcsikorgató edzőmérkőzésére. Harminc éven át birkóztam a mocsári iszapban megbújó szörnnyel, mely a poétikai állathatározóban a költői Én nevet viseli. Az előző nemzedék utóvédjeként kóválygó lelkes ifjú, aki (...) aktatáskájában ezer örökbecsű remekművel járkált Budapest utcáin, még épen és sértetlenül kapta örökbe a költészet kozmikus elhivatottságába és világhódító hatalmába vetett hitet, de csak azért, hogy néhány év múlva ugyanő, a nála is fiatalabbak frontharcos földerítőjeként vetődve a klasszikus értékek kiégett kastélyába, afóltépett nyelvi padozat és a megrendült egyéniség látványától lesújtva e hit maradék foszlányait sebkötözésre használja."5 Kis Pintér Imre szavaival: „Az életmű első felében mindenesetre a kivételes formaérzék, az ütembiztos

1 „Itt" alatt természetesen nemcsak a vizsgált vers (későbbiekben és korábbiakban) kiemelt sorait értem, hanem a Búcsú Betlehemtől kötet több versében is megfigyelhető finom váltássorozatot, amelynek - mondhatni - prototipikus, legjellemzőbb mintáját vélem felfedezni ebben a műben.

2 „Azzal, hogy az alapvetően modernista retorizáltság metaforikus szerkezetét mind visszavonhatatlanabbul nyitja fel a köznyelvi, élőbeszédi intonáció, az ironikus ellentétezésnek olyan formája alakul ki Orbán költészetében, amely nem az értékrend megsemmisítésére, hanem hiteles továbbvihetőségére irányul. A modernség értékszemléletét úgy őrzik tovább az ő versei, hogy nem az én egységének elvét, csupán a világon való felülkerekedésének illúzióját adják fel. Poétikája annyiban módosul tehát, hogy az önironikus alulstilizáltság nem érvényteleníti a lírai beszéd rejtett méltóságát, ugyanakkor a hangnem emelkedettsége sem zárja ki önnön megkérdőjelezhetetlenségét" - írja Kulcsár Szabó Ernő 1993-as irodalomtörténetében Orbán '80-as évek végi költészetéről (kiemelés tőlem - NyGA). (Kulcsár Szabó Ernő, A magyar irodalom története 1945 - 1991, Bp., Argumentum, 1993, 138.) Meggyőződésem szerint a fent említett folyamatnak a leírt költői korszak még csak egyik állomása volt, amit ma már, a teljes életmű ismeretében természetesen sokkal pontosabban nyílik esélyünk megítélni, mint Kulcsár Szabónak szinkrón elemzése megírásakor.

3 Margócsy István így ír erről 1994-es kritikájában: „Orbán, kifordítván a kiválasztott költő-egyéniség megszokott sémáit, a »normális« ember megszólalási lehetőségeit keresi »költőileg«: ezért »szállítja alá« a magasabb szférákból a groteszk »keretei« közé is, (...) ezért tud egyszerre szólni magas méltóságban és esendően, szenvedőleg, szólama ezért lehet egyszerre szelíd és rendíthetetlenül kemény, törékeny és gyarló, metszőén racionális, ugyanakkor frivolan játékos és humoros, stb. Orbán ezzel a nagyszabású gesztusával olyan kísérletet hajtott végre, mely a mai költészetet tekintve alighanem az egyik leggyümölcsözőbbnek tekinthető..." (Margócsy István, Orbán Ottó: A kelifóliancsi jegyese = M. I., „Nagyon komoly játékok" - Tanulmányok, kritikák, Pesti Szalon, Bp„ 1996, 128.)

4 Kulcsár Szabó Ernő, A magyar irodalom története 1945-1991, Bp., Argumentum, 1993,137.

5 Bodnár György, Orbán Ottó esszéi avagy: A költő a nyitott kaput döngeti, amelyen egyábként sincs kedve belépni = B. Gy., Párbeszéd az idővel, Bp., Argumentum, 2009, 515.

177