Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok
fasizmus egyik válfajába süllyed." Mintha tegnap írta volna, pedig 1951-ben született az elképesztően aktuális mondat, amelyet a mi kis peremkapitalistáink, esetünkben vidéki kiskirályaink, miniburzsujaink oly álságosán sepernek a szőnyeg alá. (2012) (A Rákok Rendje - itt és ma) A nagy választási hangzavarban, az elképesztő öndicséret idején, a kisebbségi marakodás láttán, éjszakánként Arany Jánoshoz menekülök. Tanulok tűrni és zsörtölődni, ahogyan ezt Márai Sándor jegyezte meg Arany Jánossal kapcsolatban. Éjfél után, a hétköznapi élmények hatása alatt Az elveszett alkotmányt olvasgatom és a Rákok Rendjének említése után a mi diadalittas maradiságunkra gondolok. Hogy zsibongnak, tülekednek a korteskedésben! „Változik itt minden: pénz, szín, köpenyeg, divat és toll" panaszolta a költő. Halkan ismételgetem a mondatot. Nem csoda, hogy Arany János ebben a magyar valóságban egyedül maradt. „Én magam most is szabadelvű vagyok - írta 1845. augusztus 1-jén keltezett levelében -, de fájdalmasan hat rám érezni, hogy nincs e megyében elvrokonom. Meglehet, nekem különös fogalmaim vannak a szabadelvűségről." Szerencsére nem „ebben a megyében" él Arany János, és nem ma, mivel szabad- elvűsége miatt kétségtelenül a fejére koppintanának a pártsajtóban. Az Elveszett alkotmányból pedig hiányolnák a magyar szellemiséget. Hát, így vagyunk Arannyal! (2012) (Nem tanultak Marxtól) Megtaláltam a napjainkra vonatkozó mondatot. Márai Sándor írta amerikai emigrációjában, hogy teljesen „közömbös, hogy a dolgozó embert a haszon-éhes - tehát kapitalista - vagy a hatalom-éhes — tehát kommunista rendszer zsákmányolja-e? A kapitalista sokat tanult Marx óta. A kommunista semmit." A mi kis kapitalistáinkkal viszont az a baj, hogy nemcsak haszonra, hanem hatalomra is éhesek. Egy 2010-es feljegyzésem jut eszembe. Derridát idéztem: „Nem azt mondom, hogy örökösei vagyunk Marxnak, de bizonyos, hogy nem lehet kitörölni Marxot az örökségből." Jogos iróniával hozzátettem, hogy a francia filozófus még időben emlékeztetett arra, amiről Derrida magyar tanítványai máig hallani sem akarnak. (2012) (Magyar irodalom) Budapestre készülődöm. Régóta nem jártam ott. Jó okom van, hisz a 83. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg legújabb kötetem. Két délután is dedikálok a Vörösmarty téren. Közben élő rádióműsor, baráti találkozók. Tömöttnek ígérkezik az a néhány nap. Előtte a Literaturen magyar számát lapozgatom. Esterházy Péter Nádas „régimódi modernizmusát" dicséri. A folyóirat a legnagyobb elismeréssel illeti a magyar kultúrát. Jóleső érzés ilyen minősítést olvasni, hiszen ezekben a hónapokban az európai sajtóban a magyarság ázsiója lealkonyulóban van. A Freedom House szerint Ukrajnában és Magyarországon putyinizáció folyik. A világlapok az ébredező Horthy-kultuszról cikkeznek. A sötét történelmi múltidéző helyet kap a szerbiai sajtóban is. Márai Sándor találó gondolata jut eszembe: „A magyar irodalom nagy volt. Néha úgy tetszik, nagyobb volt, mint a nemzet." Ezeket a mondatokat 1952-ben, amerikai magányában jegyezte le. 161
