Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok
tár. Lexikonok. Szótárak. Goethe. Döblin: Berlin Alexanderplatz. Német elbeszélők. Német drámák, mert Berlinben szeretném újra megszeretni a színházat, amitől az elmúlt tíz évben elidegenedtem. A szoba közepén nagy halom könyv, a postára kell cipelnem őket. Felemelem a bőröndöket, fájdalom nyilall a derekamba, mire elkeseredetten lerakom. Sajnos abban az időben nem utazhattam, amikor még könnyebben bírtam cipelni a könyvekkel megrakott bőröndöket. Akkoriban az utazást mindenekelőtt a tenger jelentette. Camus-vel a kezemben indultam a Mediterraneum felé, hogy felfedezzem a baljósán csillogó fényt, amely éles pengeként hasít a gondolataimba. Európába, a Mediterraneumon keresztül vezetett az utam. Európába készülök zarándokolni, amelyet évtizedeken át csak a könyvekből ismertem. Újvidéki albérleti szobáimban, huszonöt év alatt volt vagy tizenhét, azzal vigasztalódtam, hogy egyszer eljutok Párizsba, esetleg Londonba is. Ám, akkoriban Bácskában ezt a kalandvágyat nagy vétségnek tartották, amiért megbélyegzés járt. Szitokszó volt az européer szó, amiért legsúlyosabban a Milosevic- rendszer emberei ítéltek el. Egy alkalommal a köztelevízió kimerevített fotómat sugározta, mondván, hogy lám, ez az a gyanús kozmopolita. Fondorlatos módon akarja aláásni Szerbia alapjait. Az ő megvető propagandahadjáratukat követte a lincsre szólító magyar funkci. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire igaza volt Márainak, aki szerint: a szűrös-gatyás, kiegészíteném: sajkacsás populisták veszélyesebbek a kommunistáknál. Akkor leszek nyugodt, amikor majd ezek a történetek vidéki bohózatra emlékeztetnek, és bízom benne, hogy a közeli vagy távoli jövőben egyszer még kacarászva lehet róluk írni. Való igaz, hogy a titoizmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett, mert ez hozta ki a sok volt kommunistából a legrosszabbat. Ok öntöttek olajat a tűzre éppen akkor, amikor a kommunisták kezdtek megbarátkozni Európa gondolatával. Manapság Európa divat lett, még a mucsai kocsmákban is Európára hivatkoznak; a népszónokok pedig raccsolva ejtik ki a szót, hogy európai normák. Álnok játszmák, ami csak arra való, hogy a nevezetes normákat másokon kérjük számon, magunkra nem vonatkoztatjuk őket. (2006) (Szappanos testvér átöltözik) Francois-René de Chateaubriand, arisztokrata író, diplomata és monarchista politikus, az 1797-es francia forradalom ádáz ellenfele, emlékirataiban különös gondolatra találtam, amelyet újabban értek meg igazán. Memoárjában megemlékezik azokról a hetekről, hónapokról, amikor a nagy francia forradalom császársággá változott: „A meggazdagodott forradalmárok, írta, kezdtek beköltözni a Saint-Germain negyedben vásárolt palotákba. Amikor bárói és grófi címet kaptak a jakobinusok, akkor már csak az 1793-as kegyetlenségekről beszéltek, azt hangoztatták, hogy meg kell büntetni a proletárokat, véget kell vetni a tömegek kilengéseinek." Ugyanez játszódott le a szemem előtt az elmúlt évtizedekben. A többpártrendszer foteljeibe fészket rakó vezetők felépítették új villáikat, amelyek mellett a régi kommunista kúriák közönséges hajlékra hasonlítanak. Ezután kitessékelték a közéletből az elégedetlenkedőket, akik nem akartak megállni félúton. Az elvtársak egyik napról a másikra urazni kezdték egymást. Előbb maguknak találtak jó szinekúrákat, ezt ma úgy nevezik, hogy igazgatóbizottsági tagság, aztán a feleségeiknek is szereztek megfelelő pozíciókat, végül 148
