Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok

a nemzetállam történetén belül fogalmazódik meg. Kívül lenni ezen a történeten szinte lehetetlen. Éppen ezért a Schlemihl fattyáját okvetlenül ellen-családregénynek nevezhetem. (2004)

(Budapest) Márai írta, hogy neki az igazi otthona és valóságos hazája mindig is Kassa meg Rozsnyó volt. Budapestre úgy gondolt, mint egy nagy, zenés kávéházra, ahol félelmetesen okos és tájékozott emberek ülnek, és jelentéktelen dolgokkal foglalkoznak. (2004)

(Hősi pátosz vagy esendőség) „A kisebbségi magyar nem ismeri a pátoszt", írta Márai. Ragaszkodik ahhoz az illúziómentességhez, melyre húsz kemény esztendő szenvedései nevelték, folytatta. Csak azt nem értem, hogy a bácskai közélet szereplőiből miért tör fel annyi pátosz. Olyanok, mintha a Duna Televízió képernyőjéről léptek volna elő. Csupa hős. Engem az emberi esendőség jobban megragad, mint a bürokrata nyelvezetbe burkolt hamis, hősies pátosz. (2004)

(Minek hazajutni?) „Ha nincsen haza, minek hazajutni?" Márai jegyezte le az iménti verssort. Talán ez az a kapaszkodó, amelyet Cs. Szabó az idegenség delejes homályának nevezett. Nem kell szorongani. Ezen a kaptatón baktatok, tudom, hogy szemem egyre nehezebben méri be hol is tartok, miközben elhitetem magammal, hogy előttem is, utánam is, poroszkál valaki. Ami végső fokon jó vigasz, még akkor is, ha nem találkozom senkivel. Ha fel akarok vidulni, akkor kiszolgáltatom magam a képzeletem kénye-kedvének. Meggyőzöm magam, hogy van értelme. És miért ne lenne? (2006)

(Trianonról mégis) Mégiscsak szólni kell Trianonról. Úgy, mint ahogy Márai. „De mit tanult ez a nemzet Trianonból" kérdezte szorongva. „Semmit. Felnevelt egy zsebrák, basáskodó, önző és műveletlen középosztályt, s utált mindent és félt mindentől, ami igazi műveltség." (2005)

(Pesti tűnődések) Hogyan is vélekedett Márai? Szerinte ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, ahhoz meg kell szabadulni a „keresztény magyar ember" mítoszától. Ez a fajta ember nem változik meg soha, állapította meg, majd arra a következtetésre jutott, hogy amíg ezeknek befolyásuk lesz Magyarországon, addigra Magyarországon nem lesz nemzet. (2005)

(Régi gondok) Újra Máraival vigasztalódom. Mély megvetéssel ír a léha és kapzsi, műveletlen vezetőkről, akik a magyarság nevében úgy léptek fel, mint egy betéti társaság tagjai. Olaszországban jegyezte fel mindezt, mert a távolság kiélesítette a tekintetét. Voltak időszakok, amikor abban bízott, hogy ez a hagyomány örökre letűnt, aztán megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy újra meg újra előbukkant, majd eluralkodott. (2006)

(Mi a magyar?) A számomra oly ismerős dalmát világban Goethe jár az eszemben. O az olasz Mediterraneumban tűnődött a németségen. Minden bizonnyal keve145