Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok
a győzteseket pedig általában nem lehet jobb belátásra bírni. Jugoszlávia keleti mintaország volt, a bírálatnak valójában nem volt nemzetközi hitele. Itthon még annál is kevesebb. Neobarokk társadalom voltunk a Balkánon, hogy Szekfű megfogalmazásával éljek; egészen pontosan szocialista neobarokk. A társadalomba betört a válság, mindinkább bebizonyosodott az uralkodó eszmék életképtelensége, immáron azok sem hittek bennük, akik képviselték. A nemzedéki gyanakvás és zendülés legtöbbször a válság előszele, csakhogy nem akarjuk tudomásul venni, hogy elkerülhetetlenül bekövetkezik. A társadalom felelőtlenül ámította önmagát, a kivételt csak az elszigetelt értelmiségicsoportok képezték. A nép azonban nem akart hallgatni a kritikusan gondolkodó értelmiségiekre. Vérbeli patrióták kellettek, ami önmagában is elegendő annak a bizonyítására, hogy a nép nagyon gyakran tévedésbe esik. Háborúk idején az önáltatás nem sokat ér, ezen a ponton az élet lemeztelenedik. Hitelüket vesztik a kis hazugságok, amelyek aládúcolják a nagy hazugságot. A háborúban az író nem sokat hátrálhat: nincs hova. Tudta ezt Márai! A Garrenek műve című regényciklus első részében, a Zendiilőkben, a háborús nemzedék a lázadás útjára tér. Az egyik szereplő kimondja: „Mi nem hittünk az ő törvényeiknek, ezért volt minden. Ezért volt a játék, a hazugság és a Furcsa." Terjedt a szubverzív életérzés, ám az apák visszajöttek a frontról, majd berendezkedtek a romok között. De mi történik akkor, amikor a fiatalok letelepednek az omladék között? Ezen tépelődöm, miközben figyelem, mi történik a szerbiai ifjúsággal. Sokáig azt hittem, az ifjúság majd ellenszegül, végre sikeres zendülés tanúja leszek. Ám úgy látszik, a letűnt évtizedek uralkodó eszméi mély nyomot hagytak a lelkekben, tehát hónapról hónapra lankad az októberi lendület. Miközben az egyik hazugságból kitántorogtak, belezuhantak a másikba. Sokan ezt az állapotot jobboldali nacionalizmusnak nevezik, ám attól tartok, sokkal többről van szó. Ez még nem fasizmus, csak afféle Kis Fasiszta Pornográfia. A győzelem nyavalyája után beköszöntött a vereség betegsége, amelynek egyik tünete az, amikor az ember hajlandó elfogadni olyan butaságokat (is), amelyeket a legravaszabb diktatúra sem tudott belésulykolni. (2002) (Polgári kultúra) A szocializmus szót immár alig szabad kiejteni. Az új elit a kapitalizmustól várja a megváltást. Kis, vidéki politikusok úgy urazzák egymást, mintha frakkban születtek volna. Az uramozás ezeken a kisvárosi pártösszeröffenéseken, ahol mindenki porba pisilős kortól személyesen ismeri egymást, groteszkül és kissé komikusán hangzik. Inkább úrhatnámság, legkevésbé a polgári kultúra jele. A polgári egzisztencia elsősorban másféle kultúrát jelent, mélyebb és emberibb óvatosságot fogalmaz meg. „Minden kapitalizmus, amely nem köt idejében ésszerű kompromisszumot a nyugati értelmezésű szocializmussal, menthetetlenül a vörös, barna, vagy zöld fasizmus egyik válfajába süllyed", jegyezte le Márai az ötvenes évek elején, miután Nyugatra emigrált. Más alkalommal a következőt jegyzi: „Éppen ezért, minden maradék erőmmel a szocializmus, a nyugati szocializmus megvalósításán akarok dolgozni, ennek az eszmekörnek céljait akarom szolgálni, külföldön is, otthon is." (2002) 136
