Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Dobozi Eszter: A lehetetlen megkísértése

„Kutasd és mérd fel lényed, míg el nem éred a mélyet: ott lakom én, erős őrangyalod, veled-egy szolgád, hű segítséged."

Az beszél itt, aki már egyszer megtestesült a Tao Te King című, Kr. előtti IV—III. századból, mások szerint VI. századból származó filozófiai költemény feltételezett szerzőjének személyében. A hagyomány szerint Lao-ce ő, a vándor-filozófus, Konfuciusz idősebb kortársa. A mindenütt jelen levő, a mi emberi érzékelésünknek mégis a felfoghatatlan „határtalan szellem" „a próféták, a pythiák által" (2. rész) nyilatkozik meg. Mindez azt a felfogást engedi meg számunkra, hogy az 1944-es költemény szerzője prófétai szerepet tölt be, amikor e határtalan szellem üzeneteit, tanításait közvetíti.

Tanításra vállalkozik az Én, a határtalan szellem... alkotója, éppúgy, ahogyan az 1945-ban közölt könyvével, A teljesség felé című művével is.

Lao-ce Tao Te King (Az út és erény könyve) című írása és az Én, a határtalan szellem... között akkor is érdemes volna párhuzamokat keresni, ha a kínai költeménynek nem Weöres Sándor volna a fordítója. 1958-ban készült műfordítása. A Tao Te Kinggel való találkozása azonban (Weöres hosszúverse s a Teljesség felé tanúsága szerint) korábbi. A tartalmi egyezés nem meglepő. Weöres tájékozódási pontjait ismerve természetesnek vehetjük, hogy ugyanazok a kulcsfogalmak a kínai és a magyar szerző művében is fellelhetők, ilyenek a rend, a béke, a nyugalom, az állandóság, a vágy nélküli létezés, a megelégedés, a szeretet, az erkölcs, a hűség, a bizalom, a végtelen és az örök áramlás fogalma, a teljesség, a cselekvés nélküli cselekvés, melyet a kínai versben „sürgés-nélküli cselekedet"-nek fordít. A két mű közötti összefüggés azonban mélyebb rétegekben rejlik ennél. Organikus a kapcsolat a két költemény között. A kompozícióban, a versek szó-szövetében, a szerkezetek azonosságában, a gondolkodás és a nyelvi megoldások logikájában is megmutatkozik a műfordító és a költő személyének azonossága. Számozott részekre, fejezetekre tagolja a mi költőnk a verset, csakúgy, mint az ókori kínai szerző, Lao-ce, Az út és erény könyve című költeményének két nagy fejezete összesen 81 verset tartalmaz, melyek akár önmagukban is megállnák a helyüket. Weöres 49 fejezetre osztja szövegét, a részek önállósága azonban nem olyan szembetűnő, mint az ókori költő művében. Az egyes fejezetek jobban egymásra épülnek, láncszerűen kapcsolódnak össze, egyetlen gondolatfolyammá szerveződnek.

Weöresnek A teljesség felé című munkájában is, az (Én, a határtalan szellem... )-ben is azt láthatjuk (ahogyan ezt más költeményekből szintén kimutathatnánk), hogy kedveli az ellentéteket, a párhuzamos szerkezeteket, gyakran fejezi ki magát paradoxonokban. Ugyanezeket a kompozíciós elveket ismerhetjük fel a kínai filozófus-költőnél is - legalábbis a magyar fordítás szerint.

„Mikor a szépet megismerik, felbukkan a rút is; mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is.

123