Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Bálint Péter: A metaforáról metaforikusan
tételekkel szembeni oppozíciója során érez. Ennek kapcsán egyet is érthetünk Paul de Man kijelentésével: „A bűntudat mindig az olvasáshoz és az íráshoz kapcsolódik, ezeket a tevékenységeket a regény gyakran emlegeti sötét, komor hangon. A metafora és bűntudat ilyetén kapcsolata egyike a fiktív önéletrajzok vezérmotívumainak.” De Man e kijelentéséből, ahogy tovább érvel, az következik, hogy bajos eldönteni: vajon a „nyelv retorikai potenciája" választja-e a bűnt témául, vagy az írónak saját magát kell bűnösnek nyilvánítania, hogy saját metaforáinak hasznát lássa. Szentkuthy a vallomástevés és a szavakkal történő önportréfestés mestere. E két, egyébként retorikai alakzatokban egymást erősítő tevékenységnek- miként arra de Man mutatott rá Rousseau Vallomásai példáján - az a veszélye, hogy a vallomás az igazság nevében igyekszik legyőzni a bűntudatot, s magát a bűnt azért tartja elviselhetetlennek, mert „hazugságra kényszerítik elkövetőjüket”, s miközben a vallomástevők mentegetőznek, valójában „felmentik" önmagukat. Másként szólva, hamarjában megbocsátanak maguknak, hogy mások ítéletét megelőzve megmenthessék magukat a nyilvános ítélettől és az elkárhozástól. Szentkuthy - akárcsak a századelő egyik legnagyobb hatású írója: André Gide- hajlamos magának kis bűnöket tulajdonítani, azokat részletesen ismételve, fölnagyítva, eltúlozva, már-már a redundancia alakzatában bevallani, csakhogy számos másikat, melyek etikai megítélésének valóban lehetne tétje, elhallgat, nem igyekszik „emlékezetébe" hozni az írás közben, mintha eltüntethetők volnának. Éppen ez az eltüntetés, a valódi bűnök mások előli elrejtése, az írás során titokzatosságban hagyása, az olvasó lehetséges számonkérése és a saját lelkiismerete előli eltűnés okozza a bűntudatot. Hogyan is ne ismerte volna, amit Kierkegaard írt A halálos betegségben: „Maga a bűn a jótól való elszakadás, a bűn miatti kétségbeesés viszont a második elszakadás." Azt viszont cseppet sem állíthatjuk, hogy a vélt vagy valós bűnökkel szemben a naplóban mindvégig ott van a marquard-i fölmentések mellett a kanti jóra s jobbá válás igénye. Ennek egyetlen előfeltétele: a mássá válás képességének kialakítása, a bűnös éntől eltávolodás lehetőségének a megteremtése. Ez teszi lehetővé, hogy a másik másságával szembeni tartózkodás, félelem oldódjon, és a naplóíró én képessé váljék a távollévő Másik szeretetének befogadására, a szeretetben (melyet Szentkuthy oly hevesen óhajt, legyen szó egy nőről vagy az Istenről) az egység,, az örökkévalóság megtapasztalására. 117
