Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Tóth László: Kelet-Európa s a személyes sors szegén

1982-ben egyet. Ebben, versei mellett - irodalomtörténeti kuriózumként - olvas­ható Gizka azóta is ritkán közölt megrázó emlékezése Szilágyi Domokosról, valamint kis esszéje Csoóri Sándor A tizedik este című verseskönyvéről, viszont ebben még nem szerepel a későbbi Dóczy-féle Hervay(-Tóth)-műsor fő szálát adó, Beszélgetés önmagámmal című öninterjú. (Ennek szövegét magam szintén egy budapesti egyetemi kőnyomatosban, az ELTE Bölcsészettudományi Kara KISZ- szervezete égisze alatt működött Vox Humana Közép-európai Társadalom- tudományi Kör által megjelentetett Égtájak Között 5. számában olvastam még 1985 szeptemberében.) Ez önvallomás, meggyőződésem szerint a mégoly gazdag magyar emlékirat-irodalomnak is egyik leginkább torokszorító dokumentuma, s a történelmi, társadalmi kataklizmáktól, egyéni sorsfordulóktól, diabolikus kité­rőkkel tarkított életutak közül is kiemelkedő szenvedéstörténete, amely már önmagában is alkalmas lehetett volna, illetve volt alkalmas arra, hogy az akkori­ban harmincadik éve körül járó színész kibontsa belőle a 20. századi közép-euró­pai és kisebbségi, illetve személyes lét infernói köré szervezett látomását. Ebben magam legfeljebb csak a háromhúros brácsámat nyekergető kontrás szerepét játszhattam, de még abban sem vagyok biztos, hogy akár erre a szerepre is alkal­mas lettem volna, de hát Dóczy szervezte az együttest, lelke rajta, ha verseimmel bele-beleilletéktelenedtem Hervay virtuóz szólóiba. Mindenesetre, az estről beszámoló egyik, engem illetően határozottan túlzó sajtóértékelés szerint, ket­tőnk életútjában Gizkával „sok közös vonás, párhuzam található", s „ezért olyan összecsengőek" a gondolataink, s szerkezetében és hangolásában ezért egységes az összeállítás, melynek végén a közönség még „percekig némán a helyén maradt", aminek magyarázata a Gizka halála miatt érzett gyász mellett a „tényekkel, az egyén és a magyarság tragédiájával való szembesülés döbbeneté" lehet. Videofelvétel az előadásról aligha készülhetett még akkortájt, fényképet sem láttam róla, s a szövegkönyvének is csak hozzávetőleges vázlata van meg napjaim hordalékai között (ki tudja, megvan-e még valahol, valakinél a végleges szövegkönyve), s gondolom, e bemutató előadás tanúi is fogyatkoznak már - és az enyémhez hasonlóan a még élőknek is erősen megkophatott azóta az emléke­zetük a közgázas Körön kívül, körön belüliéi kapcsolatban -, így az lassan teljesen elenyészik az időben. És ez így van még akkor is, ha a bemutatót több előadás is követte, melyekbe Péter már a kiváló bőgőst, Lőrinszky Attilát is bevonta, aki a Körön kívül, körön belülnek a Zenetudományi Intézet Táncsics Mihály utcai szék­házának Bartók-termében folyó Vers és dal a Várban sorozaton belüli előadásában is szerepelt, kopottas (viseltes?) emlékezetem szerint még ugyanabban az évben. És ebben a kivitelben Dóczy és Lőrinszky több előadást is tartott, Magyarországon kívül többek közt - természetesen a Szilágyi-esttel együtt - Amerikai Egyesült Allamok-beli és nyugat-európai előadókörúton is jártak. A Nyugat-Európát korábban az azon évtizedek egyik legfontosabb magyar alternatív zenekarával (még ma is betéve tudom egyik-másik szövegüket), a Grandpierre Attila vezé­nyelte Vágtázó Halottkémekkel is már végigbőgőző Lőrinszky, aki legfőképpen arról ismert, hogy a nagybőgőt kezdettől szerette volna ugyanolyan „szólóhang­szerré tenni, mint a hegedű vagy a zongora", egy alkalommal - a Duna Televízió róla készített portréfilmjében - azt nyilatkozta Medgyesi Gabriellának, hogy a 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom