Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - András Sándor: Hölderlin
viszonyáról van szó: mindegyik Isten egyaránt Isten, mindegyik Ember egyaránt Ember, miközben mindegyikük más-másként az: egyedi individuumokban van, ami közös. Az általános és az egyedi együttesükben Egy; és az egyediek összese révén az Egy: Mind. Ez így nagyon elvont, de gondoljunk például az amerikai 25 centes pénzdarabra, amelyen az olvasható: de pluribus unum, „többől egy", aminek a fordítottja is érvényes, ha a viszony kölcsönös. Nincsen azonosság külön- böződés nélkül, és különböződés sincsen azonosság nélkül. Ez pedig vonatkozik arra is, ami egy emberi individuumban a tudatos és a tudattalan együttese. Eía azt mondom, „Magam láttam", a kijelentés - ami lehet igaz is, hazugság is - azt jelenti, hogy testem, benne vizuális rendszerem - érzékelt valamit, amit én egy bizonyos tárgynak vagy eseménynek láttam (és talán tévesen annak: a vízbe dugott bot valójában nem törik meg). Maga az érzékelés folyamata tudattalan, az viszont tudatos, aminek láttam, és a „magam" azt is jelenti, hogy éreztem, nem csak gondoltam, hogy láttam. Az érzésben pedig, akárcsak az érzékelés folyamatában, van tudattalan is, nem csak tudatos. Egy költemény viszont csak akkor költői, ha érzem is, nem csak értem. Egyik versében írta Hölderlin: „Rejtély a tisztán-előugrott. Az éneknek is / Lelepleznie alig szabad. Mivel / Ahogyan kezded, olyan maradsz, / A szükségnek és a nevelésnek [Zucht] ilyen a / Hatása, legtöbbre ugyanis / A születés képes, / És a fénysugár, amelyik az újszülöttel szembe találkozik." (I: 343) Ez megfelel annak, amit fivérének írott levelében mondott: „Mindenki csak abban van otthon, amiben született, és csak ritkán képes érdekeivel és fogalmaival abból kijutni." (II: 725) Ez magára a költészetre is vonatkozik: Az emberek a szűkös időben csak születésükkor szabadok, a költőnek pedig mindezt rejtve kell mondania: Hölderlin nem csak tudta, hogy az ő költeményeit többnyire nehéz megérteni, és értve érezni: ő akarta is, hogy >gy,IegyenÚgy gondolom, nem csak azért akarta ezt, mert a költőnek félnie lehetett a cenzúrától. A rejtve mondás arra is szolgált, hogy az olvasó dolgozzon meg az értelemért, hiszen aki nem érti, nem is érezheti, mit érez, a szűkös idő pedig csak úgy múlhat el, az Istenek csak akkor térhetnek vissza, ha az emberek fogadóképesek rá. Kapcsolt körülmény, hogy a „Rejtély a tisztán előugrott" arra is vonatkozik, hogy a költő nemcsak azt írja, illetve „énekli" - Hölderlinnél a zenei összetevőre utalás nem romantikus túlzás -, aminek tudatában van, hanem azt is, ami előtör belőle. Ami „tisztán előugrott", az spontánul: magától tűnt föl, nem tudatos énje akarta-választotta-ugratta elő. Gondolhatnánk a szürrealisták automatikus írására, de Hölderlin biztos nem olyasmire gondolt. Az individuumban ugrik elő, a tudattalanból, amit a tudatos érzés elfogad vagy elvet. A spontaneitás az Én és a Magam feszültségéből csiholódik. Ha teszi. A lelkesülés, a szellem elragadtatása és az értelem józan szellemisége egyaránt szükséges összetevője a költeménynek. „Ahol a józanság elhagy, ott van a lelkesedés határa", írta egyik feljegyzésében. „A nagy költő sohasem hagyja el magát, akármilyen magasra emelkedik is maga fölé. Az ember éppen úgy zuhanhat a magasba, mint a mélybe. (...) Az érzés azonban a költőnél a legjobb józanság és tűnődés, ha helyes és meleg és tiszta és erős. A szellemnek gyeplője is, sarkantyúja is." (II: 58) Talán itt érdemes idézni tőle még valamit, ami miatt úgy gondolom, nehéz, szerintem lehetetlen Hölderlint 13
