Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Elek Tibor: Útkeresés köztes pillanat(ok)ban

A hatvanas évek végén járunk tehát, Markót egy-egy pillanatra megérintik ezeknek az éveknek közismert világeseményei, a nyugat-európai diáklázadások, a csehszlovákiai bevonulás, a beatirodalom. Ennél is nagyobb, meghatározóbb élményt jelenthettek számára az ellentmondásos romániai liberalizáció jelei. Életének a születésétől 1989-ig terjedő időszakában ezek voltak a legszabadabb évek: Románia nem vett részt a testvéri szocialista országok oldalán a prágai bevonulásban, Ceau§escu a hatalomra kerülése utáni első években enyhített a pártdiktatúra szorításán, bizonyára a belpolitikai háttér stabilizálása érdekében, taktikai megfontolásokból, némiképp liberálisabb szellemiséget engedélyezett a kulturális életben, ami a kisebbségi jog- fosztottság területén is eredményekre vezetett, jóllehet éppen 1968 a maradék Maros Magyar Autonóm Tartomány felszámolásának is az éve. Új magyar intézményeket hoztak létre: Kriterion Kiadó, A Hét, megyei napilapok, a bukaresti tévében magyar adás, a kolozsvári egyetemen 1968-tól jelenik meg három: román, magyar és német nyelven az Echinox című diáklap (igaz, az önálló magyar diáklapot szorgalmazó Ágoston Vilmost letartóztatják), amely a hetvenes években induló új magyar írónemzedékek fontos fóruma lesz. A nyitás, a közélet befolyásolásának esélye valós élményként jelentkezik azok számára, akik élni tudtak az intézményes lehetőségekkel, így a Markót felfedező, első antológiájukat Vitorla-ének címmel 1967-ben, majd a köteteiket a Kriterion Kiadó Forrás sorozatában megjelentető fiatal irodalmárok számára, költészetük erőteljes közéletisége is részben ennek az eredménye. Az ő közéleti elkötelezettségük azonban a nemzeti és a transzszilvanista történelmi, kulturális hagyományokból táplálkozva, ha „csak" a kor metaforikusán rejtjelező módján is, de gyakorlatilag a nemzetiségi-kisebbségi érdekek képviseletét felvállaló politikusságot, irodalmi ellenbeszédet (is) eredményezett. Ugyanakkor az erdélyi magyar írótársadalom kommunista elkötelezettségű, vagy legalábbis párthű alkotói egy részét olyannyira magával ragadta a nyitás reménye (vagy csak az elvhűségük bizonyításának kényszere?), már 1968-ban, hogy még a Magyar írószövetség kritikai szakosztályának kerekasztal-értekezletén megfogalmazott „kettős kötődés, kettős felelősség" elvet (a szomszéd államok magyar íróinak kettős kötődése van, a hazájuk mellett az anyaországuk iránt is, és a felelősség is közös, azaz Magyarország is felelősséggel tartozik értük) is nagy vehemenciával fogalmazott nyilatkozatokban utasították vissza.

Az 1970-ben még csak kb. 150 ezer lakosú (az évtized második felétől duzzasztották kétszeresére), nyitott, befogadó nagyvárosba, Kolozsvárra érkező magyar-francia szakos ifjú egyetemista költő személyes poggyászában már olyan súlyú versek vannak, mint a két évvel korábban megjelent Egyszerű vers, vagy az 1974-es nemzedéki antológia, a Varázslataink címadó verse (amit sajátos módon ugyanakkor kicenzúráztak a kötetből). Másodéves egyetemista korában meg is választják a fiatal irodalmárok (korábban a Forrás második nemzedéke tagjainak is szellemi otthonaként működő, nagy visszhangokat keltő) Gaál Gábor Körének elnökévé, két évig vezeti a kört, a hetenként egyszeri üléseket, szervezi a kéziratokat, a felolvasásokat, a referenseket stb. Közben nemcsak verseit, de recenzióit is hozza már az Igaz Szó, az Utunk, a Korunk, bejár a szerkesztőségekbe, különösen jó kapcsolatokat ápol a Napsugár című gyereklap szerkesztőivel. Természetesen közöl az egyetemi diáklapban, az Echinoxban is, ahol az egyik 1972-es szám Olvassuk együtt rovatában diáktársa, Oláh János meditál el hat Markó Béla-vers fölött, nem annyira szakszerűen, de azt pontosan érzékelve, hogy kétféle verstípusról van szó, s a két csoport versei „hangvéte99