Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Feledy Balázs: A zománcművességtől a zománcművészetig

zok, türk mének, tadzsikok, örmények. Természetesen jöttek kínaiak, indiaiak, érkeztek Ciprusból és Ausztráliából, jöttek közelebbről bolgárok, osztrákok, csehek, szlovákok, sokszor határainkon túl élő, elsősorban erdélyi magyarok, s persze az úgynevezett Nyugat-Európából németek, angolok, dánok, olaszok, spanyolok, de érkeztek Wales-ből, Izraelből. Mint azonban ahogy egy helyen Pap Gábor megjegyzi, szinte tudatosan mintha csak a franciák tartanák távol magukat Kecskeméttől (bár azért érkezett francia művész is), mintha Limoges így is érzékeltetni akarná a maga „egyedül valóságát".

S természetesen magyarok. Sokan. S amikor azt vizsgáljuk, hogy kik és milyen szakmai előképzettséggel keresték és keresik fel a telepet (s maradjunk csak a profi, hivatásos művészeknél!), akkor azt tapasztaljuk, hogy kivételesen sokféle a szakmai előképzettségek sora. Míg egy kerámia-alkotótelepre jellemzően keramikusok, egy szobrásztelepre jellemzően szobrászok, s egy grafikaira jellemzően grafikusok érkeznek (kivételek erősítik a szabályt...), addig a kecskeméti zománcművészeti alkotóműhelynél kivételesen és szintén egyedülállóan sokféle az előképzettség. Ennek persze az is az oka, hogy a kifejezett szakmai előképzettséget csak erős saját ambícióból táplálkozva lehet megszerezni, mert a zománcozásnak nincs felsőfokú oktatása (már az is csak oktatástörténeti emlék, hogy néhai Z. Gács György tanszékvezető az Iparművészeti Főiskolán fakultatív módon lehetővé tette a zománccal történő ismerkedést), sőt a zománchoz legközelebb álló, s bizonyos értelemben az „őt" befoglaló ötvösség, ötvösművészet képzése során sem kap különösebb fontosságot.

S itt akkor álljunk meg egy pillanatra, egy kis kitérő erejéig, amely éppen lehet, hogy nem kitérő lesz, hanem a dolgok lényegét érinti. Először is fontos elvi, esztétikai s történeti kérdésekkel kell kezdenünk.

A zománcművészet, amely mint technika egyébként az emberiség kultúrtörténetének egyik legősibb tárgyalkotó eljárása, köztudottan még ma is keresi a helyét a vizuális művészetek esztétikai struktúrájában. Ősi technika, amely a fémművesség, az ötvösség fejlődésével - hadd alkalmazzuk ezt a kifejezést - szolgáló művészetté, technikává fejlődött, mint sajátos kiszolgálója a nagyobb, átfogóbb vagy inkább így: összefogóbb technikáknak. Igazi alkalmazott művészeti technika lett tehát, amely sajátos díszítői funkcióknak tett eleget, de mindig egy nagyobb cél, tárgy, tárgyegyüttes céljait megvalósítandó. A zománcozás nagy szerepet kapott a szakrális tárgyak világában éppúgy, mint az ékszerek, a polgári életforma tárgykultuszának egyik dekoratív összetevője, részese. Műveléséhez mindig igen magas fokú szakmai, mesteremberi képzettség kívántatott. Aztán nagy utat tett meg mind a technika, mind az esztétika, a művészetelmélet, s nem is beszélve a művészeti praxisról, s felfedeződött, hogy a zománcozás egy önálló tárgyalkotó, s ezzel együtt képalkotási technika, amelynek igényes alkalmazásával lehetséges autonóm műtárgyak előállítása. Mindez új dimenziókat nyitott meg a zománc előtt, s egyértelművé vált, hogy a zománcművészetnek tere van továbbra is az alkalmazott művészetek terén (ötvösség, ékszerkészítés), ugyanakkor kifejlődött az a fajta zománcszemlélet, amely egy új képi kultúra kialakításában, megteremtésében játszott és játszik jelentős szerepet. Mindez világtendencia, ám hazánkban mindez meglehetősen ellentmondásos következményekkel járt. Ugyan az ötvösséghez és fémművészethez a zománctechnika alkalmazása ma is szervesen hozzátartozik, ám igényesen kevés helyen oktatják, művészi felkészítése, tanítása és tanulása továbbra is megoldatlan, s ugyan - elsősorban a kecskeméti műhelynek köszönhetően - az évtizedek alatt egyre igényesebb, mélyebb szuverén műtárgyak születtek, a zománctechnikával készített kortárs, immár képzőművészeti tárgyak esztétikai, művészettörténeti, kritikai fogadtatása - finoman szólva - ma is ellentmondásos, hiányos. Ennek egyik legjellemzőbb példája - vagyis például, hogy az ilyen tárgyakat iparművészeti alkotásnak tekintik -, hogy képzőmű75