Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Radics Katalin - Kusz Veronika: Ady Endre Sírni, sírni, sírni című verse és megzenésítése

Radies Katalin-Kusz Veronika

Ady Endre Sírni, sírni, sírni című verse és megzenésítése

A Sírni, sírni, sírni című költemény a Vér és arany kötet A Halál rokona című ciklusában helyezkedik el. Látomásossága, titokzatos hangulata révén jól illeszkedik a ciklus többi verséhez, azonban egy nyelvi sajátossága különlegessé teszi. Mielőtt azonban erre kitérnénk, vizsgáljuk meg a képiségét. Koczkás Sándor (AEÖV I., II., III.) eljárását követve, a vers gondolati-képi előzményeit megtaláljuk Ady publicisztikai írásaiban. Két korai, 1898- as cikkében saját maga halálát láttatja, álomban vagy álomszerűén: „És akkor éjjel álmom volt. Nehéz, gyötrő álmom. Valakit sírni, zokogni láttam, valakit, akit én legjobban szeretek. Mit siratott? Hervadt rózsát, elszállott reményt, kihűlt érzelmet, - nem tudom, de ijedve riadtam fel álmomból s néztem ki a már világos ablakon...'' (Az első dér. Debreceni Reggeli Újság, 1898. szept. 28.; AEÖPM I.2 28.) „...És míg filozófiám könnyekbe fullad, előttem egy kép rajzolódik meg: - Egyszerű ravatal. Rajta egy ifjú halott, aki most pihen először. Úgy hasonlít hozzám, ti borultok reá: édes anyánk és te, édes jó testvérem." (Dies doloris. Debrecen 1898. dec. 24.; In: AEÖPM I.2 58.)

Négy évvel később már szatirikus éllel ír a temetőkultuszról: „Essék itt pár odavetett szó a temető kultuszról, e lehetetlen és lelketlen kultuszról, melyből hiányzik az őszinteség is, de legesleg- főképpen hiányzik a hit. El kell jönnie az időnek már mielőbb, mikor minden élettelen test a tűznek fog átadatni. A halott semmi. Minden hiányzik belőle, ami előbb előttünk kedvessé vagy rosszá tette. A test melege, a szem ragyogása, a száj ékesen szólása, az agyvelő nagy munkája. Minden. Ami marad, ahhoz nincs közünk. Földhizlaló massza. És mi farizeuskodunk vagy áltatjuk magunkat. Évenként egyszer gyertyákat gyújtunk afóldhizlaló porok fölött. Miért? Emlékeznünk lehet s néha kell másképpen is. A gyertyafény nem termékenyíti meg a memóriát s a szíveket. A hit nem ösztökél bennünket? A »resurgizmus«? Ugyan, ugyan ...A halált véljük mi kiengesztelni a gyertyapislogásokkal. Félünk a teljes megsemmisüléstől s annyi halhatatlanságot akarunk önzőén a magunk számára is, hogy nekünk is világosítsanak majd minden évben egyszer..." (A hétről. Nagyváradi Napló, 1902. nov. 1.; AEÖPM III. 165.) Az újítás, a társadalmi hazugságok leleplezése iránt elkötelezett publicista itt ellentétben áll a költővel, aki viszont a középkorias hangulatú dekorációkat használja föl (pap, temetési menet).

A kép, a dekoráció elhelyezi a költeményt egy hagyományrendszerben, felidézi a haláltáncok hangulatát („gyász-menet"), anélkül, hogy valódi haláltáncot írna le, ugyanakkor irracionálissá, látomásossá, misztikussá, titokzatossá, félelmetessé teszi a hangulatot, elrugaszkodván egy valódi temetési menet elképzelhető leírásától. (Hiszen egy valódi temetés bizonyára nem éjfélkor zajlik, nem kell várni a koporsóra, amely majd közeledik valahonnan, nem kísérik „zörgő árnyak" stb.) Tér és idő nem reális, hanem látomásos: nem tud56