Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Fried István: Németh László–Kazinczy Ferenc–Babits Mihály
Babits jellemzésére: ti. „Babits Mihályt az irodalom nyelvfele mindig jobban érdekelte, mint a gondolati. (...) A költő csak kifejező."24 Eszerint ő is „fogalmazó", csak író. Talán nem túl- interpretálás, ha a Kazinczy(ék)ról és a Babitsról írottakat összelátom. Elmondandó, hogy Kazinczy a magyar irodalom tévútjának kezdőpontja, Babits e sorban a kortársi végpont. Irodalomfelfogásuk egymásra olvasásakor a tartalmi szinttel szembesített kifejezési szint túlértékelése a megrovandó, Kazinczy esetében azonban (mentséget ugyan nem, mégis) talál Németh dicsérnivalót, „nagy író"-nak nevezi levelezése, „memoár"-ja, általában prózája alapján25, s e téren megegyezik nem pusztán a Kazinczy-kutatással, hanem a kortársi vélekedésekkel is. Ami azonban ezeket az érdemeket elhomályosítja, „kirekesztő" magatartása, az, hogy „nem tűrte a gondolkodást"26 27 (jó volna tudni, milyen forrás alapján állította ezt Németh), nála tehetségesebbnek minősülő írókat utasított ki a magyar irodalomból. (A tübingai pályairat ezt nem erősíti meg.) Batsányi a „linzi rothadásában inkább Kazinczy, mint az udvar száműzött je".27 Aligha szabad szó szerint érteni e mondatot, Kazinczy 2387 napos fogságából hazavergődve (Batsányi egy évet volt rab, öt esztendőt élt Kazinczy nélkül!), az otthoni gondoktól gyötrötten semmiféle tényleges hatalommal nem rendelkezett. Egyik bécsi látogatása alkalmából fölvette volna a kapcsolatot Batsányival, aki figyelmeztette: nem jó a társaságában mutatkozni. Kazinczy nem minden ok nélkül terjesztette Batsányi furcsa elkötelezettségét.28 29 Kazinczy csak olyan értelemben nevezhető szellemi „nagyhatalomnak", hogy munkálkodásával megtervezte a magyar irodalom és irodalmi nyelv jövőjét, ennek érdekében végezte alkotói, sajtó alá rendezői, szerkesztői, fordítói, kritikai, lelkesítői stb. munkáját, bőséggel akadtak hívei, ellenfelei is nem csekély számban, az 1820-as esztendőkben már inkább utóvédharcokra telt, miután az irodalmi nyelv szinkretista felfogását meghirdette. Batsányi, fogságát letöltve, nem tért vissza Magyarországra, Bécsben élt, és valamilyen módon részt vett Napóleon kiáltványának magyar fordításában, a francia csapatokkal együtt Párizsba menekült, majd Linzbe utasíttatott. Kisfaludy Sándor híve volt, s az ő szava sokaknak számított. Nem árt e jól ismert adatokat feleleveníteni. S még annyit, hogy Kazinczy valóban számottévő tekintéllyel rendelkezett, de sosem volt vitathatatlan tekintély, legjelesebb tanítványai pártoltak el tőle, viszonya Kisfaludy Károllyal, majd a romantikus triásszal messze nem volt felhőtlen. „Filológiailag" így erősen megkérdőjelezhető Németh állítása, Kazinczy-jellemzése. Arról nem is szólva, hogy az Aurora az 1820-as esztendők közepétől kezdve a romantika szócsöve volt, Vörösmarty költészetének kínált teret, népszerűsítette, Kazinczy inkább más, kevésbé jelentékeny almanachot támogatott. Az Aurora nem őt folytatta, nem az ő szellemében működött, nem az ő „stílforradalmát" segítette diadalra. Az meg tárgyilag téves, hogy Berzsenyi „nem is annyira Kölcsey, mint a Kazinczy-féle esztétika sebesültje" 23 Igaz, hogy a korai Kölcsey sokat tanult Kazinczy tói, de ominózus kritikái már jelzik az ellépést Kazinczytól, amely aztán az ún. lasztóczi levelekben (1817) vált teljessé. Ugyanakkor hiba volna az adatok tendenciózus csoportosítása és részben manipulálása tényénél leragadunk. Mint említettem, Némethet elsősorban az az irodalomtörténeti ív érdekli, amely Kazinczytól Babitsig felhúzható, a célpont legalább annyira Babits, 24 Uo„ 73., 75., 103. 25 Uő: Kisebbségben, 16-17. 26 Uo., 18. 27 Uo., 17. 28 Szilágyi Márton: Batsányi János mint konfidens? Adalék Batsányi fogsága utáni hivatalvállalásához. Irodalomtörténet 2008, 102-110. 29 Kisebbségben, 18. 47
