Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Térey János: „A Sátán életemre tör”
Milliós nagyságrendben és hosszú évekig! A hó makacs szúpercegését, Csörgését, cincogását, darazsolását hallani; Időnként mint Udvaros Dorottya Nyolcvanas évekbeli, kultikus bakelitjén, Vastagon és gazdagon kavarog, Ha váltakozó irányban pofozgatja a szél; És lassan falon át is érezni a hószagot. „Nem láttad a borsot?" „De melyik borsot?” „A fehéret." „Nem láttam." „Szóval nem. Soha." „Soha. Alma vasárnap reggel az asztalnál Szemben ülő férje, Dolina Iván látványa helyett („Én úgy megutáltam ezt az embert”), Elnézve annak koponyatetője fölött, Mintegy a semmibe fúrta tekintetét. Valójában a fehér szikrázásba bámult, Éspedig úgy, mint a saját, örvényszerű vesztébe, Az Abszolút Fehérbe. Alma nézte, Ahogy megpördülnek a pelyhek, Fölfele táncolnak. Nem szűnt meg csodálni Imádnivaló monotóniájukat. Följebb kéne tekerni a fűtést, gondolta. Úgy döntött, az ajtóhoz megy és kinéz: Nos, szomorúan látta, hogy „az átkozott hó" (Mert újabban igenis az: átkozott) Még mindig esik, sőt szakad, cinikusan neszezve. Alma félfüllel hallotta a házmestertől, Hogy volt tegnap a házukban egy Parázs hangulatú lakossági fórum. Konkrétan a... miről is? A hőszigetelés cseréjéről A lépcsőházi ablakokon... Valami ilyesmi. Fölöttébb érdekes. Persze, kihagyta Iván is. Lakógyűlés? Ilyenre ők sose jártak. De más Közösségi programra se sűrűn, Például istentiszteletre se vasárnaponként. De ma, váratlanul és menekülésképpen A házassági hideglelésből, Alma úgy döntött, hogy elmegy a régi gyülekezetébe, A Felhő utcai reformátusokhoz, Abba a templomba, ahol annak idején Megesküdtek a fess Dolina Ivánnal. Elmegy, mégpedig egyedül. Iván vallástalannak mondható.
