Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Papp Máté: Porjáték

de a kvázi-szöveg által csak a tulajdonképpeni vers lehetetlensége mutatkozik meg." Ezek már Tőzsér Árpád szavai, aki A vers lehetetlensége mint a posztmodernizmus Szilágyi Domokos költészetében című mini tanulmányával szerepelt a Forrás Szilágyi Domokosnak szentelt számában (1990/8.). Ugyanitt Nagy Gábor a Búcsú a trópusoktól-kötet vonzáskörében maradva fedezi fel a sokat hivatkozott verseskönyv címében rejtőző anomáliát (a latin eredetű trópus szóból kiindulva fordítja át a cím kétértelmű idegen kifejezését), létrehozva a búcsú a fordulattól változatot, amely (a költő) kettős tagadásával téríti vissza az értelmezőt a Tőzsér által versnegatívnak nevezett alakzatok abszurd stilisztikájától az egyre sűrűbben felbukkanó szójátékok relativizáló retorikája felé. „A költő sejti: minden szó megoldás s az ige mint a szó (ha tagad is) - ős-igenlés, ős-igen. A szó pőre léte igenli a mögöttest." (Páskándi Géza) Ezt a visszájára fordított versvilágot próbálja illusztrálni majd egy évtizeddel később (Forrás, 2006/12.) Varga Imre improvizatív ihletettségű, esszéisztikus tisztelgésével, A kigyószisz virágaival - egyszersmind kötetlenül és komolyan, s természetesen a megidézett szellemiségéhez hűen, akinek játékos rögtönzéseiben ugyanaz a sorsélmény bontakozik ki, mint komolynak szánt műveiben. (L. Kuti Márta volt egyetemi csoporttárs visszaemlékezését - A mesterdalnok, avagy történet a zsíros kalapról - az 1994-es Forrás 8. számában: „19 évesek voltunk, játszottunk. Ő a játékot is halálosan komolyan vette" / vagy a költő szellemes paródiáját Gellért Sándorról az 1988-as év 6. Forrás-kiadványában.) A posztumusz (a költő halála után egy évvel) kiadott Tengerparti lakodalom című kötet egyik legfajsúlyosabb verssorozata (Játékok I-1I.) épp ezt az ingázó folyamatot, a játék komolyságba fordulását, illetve a komolyság játékkal való feloldását szemlélteti. Európa a játékszer, amely nemcsak földrajzi egységet, történelmi területet vagy értékeszményeket jelent a szerző számára, hanem annál többet: bensővé tett, világ- nyi tájat, a tágabban értelmezett szülőföldet; olyan földből vétetett, de elérhetetlen vidéket, amely csak a megjósolt és megálmodott, kollektivizált ünnep eljövetelével válhat az ígéretek földjévé. „Játsszuk, ami nincs, de lehetne / Játsszuk, ami nincs, de szeretne / lenni. Esendő mimagunkat." A ciklus tehát egyszerre lehet az európai kultúra korrajza, illetve a személyes élethelyzet látlelete is. „Vagy tán Európa voltam én magam / feltámadásra várva, holtan." Görömbei András állapítja meg a költő játékosságáról a következőket. „A játék nála a mindenség átélésének az egyetlen költői lehetősége, világtágítás, a közvetlenül érzékelhető világ mellett a virtuális, a lehetséges világ megélése is."

Játékpor, porjáték, amiből lettél... - ezzel a címmel idézte fel Páskándi Géza szintén a Forrás emlékszámának (1990/8.) lapjain Szilágyi Domokos sziluettjét egy asszociatív anagrammajáték keretében, versrészletek beékelésével. Az ugyanitt közölt emlékversek, versemlékek (Zalán Tibor: Kényszerlesállás, Pintér Lajos: így sűrűbb) vagy a különböző búcsúztató szövegek (Baránszky László nekrológja, Tandori Dezső költői levele a túlvilágra, Szepesi Attila a tücsökről és a hangyáról szóló fabula-értelmezése) is a szavakkal való játék letéteményesei, így Szilágyis Domokos holt-súlyossá komolyodó költészetének örökösei és megörökítői. A költő azonban mintha már halála előtt megteremtette volna saját emlékművét. Lászlóffy Aladár szerint ez azért lehetséges, „mert még életében meg tudott halni". Legalábbis a végletekig menően el tudott játszani a növekvő halál és az újrakezdődő múlás gondolatával, ahogyan azt Nagy Mária, a volt élettárs is hangsúlyozza egy beszélgetésben. Az „Olyan csendesen jársz, mint a halál" című (szintén az emlékszámban található) Szakolczay Lajos- interjúban ugyanő a költő utolsó éveiről, szenvedélybetegségéről, öngyilkosságának körülményeiről beszél. „Kicsikém! Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát - én sem tudom. (...) Ezen már nem lehet segíteni. Ne legyen lelkifurdalásod - úgy sem vagyok már jó semmire. Amint az utóbbi hetek bizonyították. (...) Nem vagyok részeg - ahogy mondani szokás - tiszta elmével írom e sorokat. Mint egy hülye gimnazista. (...) Csókollak mindnyájatokat" - szól a neki szóló búcsúlevél.

113