Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Simoncsics Péter: Emlékezés egy „intézményre”

az előbbiek csak merítenek belőle. A két felfogás megfér egymás mellett hiszen a nyelv tengere mérhetetlen mély, ahogy pl. Gombocz legjobb tanítványa, a funkcionalista-prag- matikus elveken nevelkedett, liberális Lotz János is jól megfért Kosztolányi mellett mint személyi titkára a harmincas évek elején.

Szépe György most idézett tanulmányát vallomásnak tekintem, általa mélyen bepillanthatunk az ő életen át tartó tanuló mentalitásába, politikai és életfilozófiájába. Az argumentáció kötelező lépéseit kihagyva, kvázi „lóugrás" lépésben adódik a következtetés, hogy ő maga volt a nyelvészetben a XX. századi „budapesti iskola", noha Pécsett lett belőle professzor, s ekképpen országos „intézmény", amint egy másik szegedi pártfogoltja, Pálfy Miklós professzor mondotta volt róla. Neki sikerült személyében egyesítenie informális társulásokat (pl. a „kruzsokot", a „destruktív nyelvészek körét", a Fiatal Nyelvészek Körét, a bonyhádi Lotz János Nyári Diákegyetemet) és intézményeket (pl. az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Általános Nyelvészeti Osztályát, az általa újra létrehozott pécsi bölcsészkart), s képviselt általuk működő, és csak a magyar nyelvészetre jellemző konstellációkat. Élete végén visszatért oda, ahonnan elindult, a jogász felmenőitől „örökölt" feladatokhoz: az alkalmazott nyelvészet új diszciplínáihoz, a nyelvi tervezéshez, a nyelvi jogokhoz, a „hasznos nyelvészethez". Láthattuk: nemcsak nyelvész volt, hanem a magyar és egyetemes kultúra integratív személyisége is - minden(féle) időben.

109