Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Pintér Lajos: Négy bagatell

Pintér Lajos Négy bagatell í. Sok jeles esemény kötődik Kecskeméthez, de amit most felidézek, nem épp dicső eseménye a városnak. Rákosi Mátyás ugyanis 1948-ban, 48. augusztus 20-án Kecskeméten mondta el híres, inkább hírhedt beszédét, melyben bejelentette lényegét tekintve a pártegye­sítést. És az sem szolgálhatott a nagyszámú hallgatóság örömére, akik feltehetően a város és környéke parasztjai közül kerültek ki, hogy Rákosi itt lebegtette meg a téeszesítés lehetőségét. Bérei Laci bácsitól hallottam erről a nagygyűlésről először. Bérei László Baján élő fotóművész volt, és a népi írók legjobb portréfotósa, az 1943-as szárszói írótalálkozó legendás fényképésze. Németh Lászlót, Sinkát, Szabó Dezsőt és sokakat az ő mára klasszikussá vált portréiról ismerjük. Pályakezdő szerkesztő voltam a Forrásban a 70-es években, és munkám a Petőfi Irodalmi Múzeum fotótárába vezetett, Sinka Istvánról kerestem fotókat. A fotótáros udvariasan figyelmeztetett, hogy ha már Kecskemétről eljöttem Budapestre, miért nem inkább Bajára mentem el: ott él a népi írók legnagyobb fotósa, akinél teljesebb gyűjteményt találnék, mint az irodalmi múzeumban. így kerültem el később Bajára Bérei Laci bácsihoz, és így kerültem vele baráti ismeretségbe. A korabeli hírlapokban biztosan megtalálható Rákosi kecskeméti beszédének szövege, de az a mozzanat, amit Bérei Laci bácsi nekem elmesélt, biztosan nincs benne az újságokban. Egyszer Laci bácsi azzal állt elő, hogy ő is ott volt ám a tömegben Rákosi ominózus beszéde alatt. Rákosi azzal kezdte, hogy dübörgő hangon szónokolta: innen üzenem Veres Péternek... erre a hallgatósága elkezdte skandálni: éljen Péter bácsi, éljen Péter bácsi, és skandálta szüntelenül. Rákosi Mátyás, mert ravaszságban utolérhetetlen volt, észrevette, hogy ilyen légkörben nem folytat­hatja fenyegetőzéssel mondatát, hát ekképp kanyarította: innen üzenem Veres Péternek, hogy üdvözöltetem. Szerencsére nem azt mondta, hogy ölelem. Mert tudjuk, halálos volt az ölelése. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom