Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Rigó Róbert: Kecskemét szovjet megszállása - Damó István grafikái

szereltünk fel, s amikor azok tovább vonultak, a kilenc kórház teljes felszerelését a kályhákkal együtt magukkal vitték. Februárban újabb kilenc kórházat kellett berendeznünk, s minden felszerelést az itthon maradt lakosságtól elvennünk. Különösen súlyos a helyzet a tanyákon. Az erőszakosság és fosztogatások ma is olyan mérvűek, hogy nagy körzetekben teljesen elfogyott a lakosság és 10-20 család költözött össze és tanyázik közösen szőlőkben és erdőkben, hogy az erőszakosság ellen jobban védekezhessen. A fenti lakosságot a tanyákon majdnem kivétel nélkül a hadsereg igénybe veszi. A biztonság megteremtése és a munka megindítása érdekében naponta vívunk nehéz küzdelmet a parancsnoksággal, amikor adatokkal mutatunk rá, hogy a kórházak igényét kielégíteni nem tudjuk, s amikor ezt részben az ellátást intéző Rukovics Nikov kapitány maga is elismerte, azzal válaszolt, hogy e területről kénytelen szükségletét kielégíteni, mert felsőbb parancsnoksága a magyar kormánnyal egyetértésben így rendelkezett, tehát mi panasszal csak a magyar kormányon keresztül fordulhatunk az ő felsőbb parancsnokságához." Tóth László polgármester azért írta a levelet a miniszterelnöknek, mert azt remélte, hogy a magyar kormány közben fog járni az ügyben, hogy a Kecskemétre nehezedő szovjet katonai és gazdasági nyomás csökkenjen. 1945. február 22-én rendkívüli közgyűlést tartottak, amelyen Tóth László polgármester pontokba szedve elemezte Kecskemét helyzetét. Kijelentette, hogy „Kecskemét helyzete rendkívül súlyos és veszélyes, január első napjaiban jelentős és örvendetes lépéseket tettünk a biztonság, rend, munka és fegyelem útján, a körülmények azonban nemcsak a javulástól fosztottak meg bennünket, hanem olyan visszaesés következett be a városra és a lakosságra, amely súlyos terhet jelent." A polgármester hat pontba szedve foglalta össze ennek a visszaesésnek az okait. Az első számú problémát a város kiürítésében látta. Megállapította, hogy Makón a „tizenegy napos ostromban 30 polgári egyén halt meg, nálunk a bor miatt közel szűz."54 Kiemelte, hogy a közigazgatás több területén (erdészet, mérnöki hivatal, gazdasági ügyosztály) nem maradt szakember a városban, ezért a polgármesternek kell tárgyalnia az oroszokkal szin­te minden ügyben.55 Ezt követően megemlítette, hogy a város lakossága a gyümölcsből és a borból élt, bor azonban alig maradt, az emberek pedig nem tudnak a növényekkel foglalkozni, mert állandóan robotban dolgoznak, megjegyezte, hogy a „külterületen 2000 ember erdőt irt". Harmadik pontban a kórházak ellátásának nehézségeit említette meg. „A tanyákon szigorú rekvirálás van folyamatban s a lakosság tartalékai állatban és terményben kimerülőben vannak." Egy malmot sem tudnak biztosítani a polgári őrlés számára, de „az arcvonal közelsége, s az egyes alakulatok önkénye keresztülhúzza számításainkat. Ezért jelent minden mázsa liszt megőrlése ismétlődő küzdelmet." Negyedik pontban megjegyezte, hogy „a város fekvése valósággal vonzza a hadsereget és a polgári lakosságot. A műutak kereszteződése teremt olyan forgalmat, mely békében áldás, háborúban veszély és megterhelés." Kiemelte, hogy a városon vonulnak át a Vörös Hadsereg főbb alakulatai, a menekülő, majd visszatérő polgári lakosság és a volt munkaszolgálatosok is. Sokan az éhség elől Budapestről is Kecskemétre jöttek. Az ötödik pontban megjegyezte, hogy az előző pontból fakadnak a 54 Kovács Bálint lelkész mondta el, hogy „1945 Húsvét nagypéntekén a katolikus temetőben temettünk egy olyan szegény családot, amelyből hétfőt kiirtottak az oroszok. Bementek hozzájuk éjjel zabrálni, és nem találtak ott értéket, a család tagjai szegények voltak, mezítláb jártak. A tanyákat nagyon megkínozták az oroszok, és nagyon sok ember áldozatul esett." Rigó R.: A német megszállás, i. m. 35. 55 A Dunától keletre eső területeken általános probléma volt a menekülés és a kiürítés miatt a közigazgatás újraindítása során a szakemberek hiánya. „Azokon a-főleg Dunától keletre eső-területeken, ahol a korábbi igazgatásnak nem csupán a vezérkara, hanem személyzetének nagy része is elmenekült, a népi szervek és a nagyobb aktivitással szerveződő baloldali pártok vették kezükbe a közügyek intézését. A helyben maradásával mintegy »megbízhatóságot« is demonstráló kevés számú régi alkalmazott szolgáltatta a szakértelmet a »laikusok« önigazgatásához." Botos János-Gyarmati György-Korom Mihály-Zinner Tibor: Magyar hétköznapok Rákosi Mátyás két emigrációja között 1945-1956. Minerva, Bp. 1988. 38-39. 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom