Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Gyáni Gábor: „A városban ma mindenki arról beszél…”: Háborús hétköznapok egy napló tükrében
tapasztalatai alapján is jellemezte. Indiája mintha olykor másik Románia lenne, és fordítva. Ortodoxiáját, az ortodoxiáról kialakított képzeteit is megihlették indiai tapasztalatai. A hindu szellemiség integrálásán fáradozott. Ezt maga is hangsúlyozta a babiloni alkímiáról szóló 1937-es értekezésében. Ebben arról is szólt, hogy „a germán és az angol kultúra egyes szakaszait az is jellemzi, ahogy beépítik, megítélik vagy elutasítják a görög-latin kultúrát és a zsidó Ószövetség szellemiségét".100 A hazai szanszkrit kultúra számára a dák kultúra volt, amelynek viszont nyelvét nem ismerjük, régészeti emlékeit is akkor kezdték feltárni. Viszont ez az azonosulásnak nem lehetett akadálya. Eliade azáltal is univerzálisnak érezte magát, hogy olyan néphez tartozott, amelynek dicsősége a dákok révén megelőzte Rómáét.101 Hiszen az őstörténet, a protohistória a germán és latin népekkel tesz egyenlővé, ami azért is sorsdöntő jelentőségű, mert ha Európában új diszciplínák alakulnak ki, nem a középkori múltú népek kerülnek előtérbe, hanem a protohistóriára visszatekintők.102 És - vallotta büszkén Eliade - míg a román őstörténet vetekedik bármelyik európai nép őstörténetével, a román folklór felülmúlja folklórjukat.103 104 A dáko-román kontinuitás a román légionárius (majd kommunista) nacionalizmus legitimációs sémája, de Eliade számára a nemzeti mozzanaton túlmutató mitikus távlatokat nyitó valóság is. Ugyanakkor távoltartotta magát az árja kultusztól és frazeológiától, holott ez a Vasgárda retorikájában olykor fel-felbuk- kant. Igaz, nem vitték túlzásba. Codreanu és Mota vigyázott a mozgalom autonómiájára. Szövetséget akartak Németországgal, de nem akartak alárendelt csatlós szerepbe szorulni. Árjábbak sem akartak lenni az árjáknál. Eliade sem. Indiai útja után fedezte fel a román „kozmikus kereszténységet", amelyet nehéz meghatározni. Talán kicsit komikus kereszténység. A huszonéves író Dosztojevszkij Ördögökjének egyik hősét is mímelve, de alapvetően saját magárról vallva, deklarálta, hogy nem hisz Istenben, csak Krisztusban, miközben kereszténynek tartja magát, és alapvetően a feltámadást igenelte, a színeváltozást, és büszkén deklarálta, hogy „saját lelkemnek én vagyok az Istene".104 1931-es levele szerint Istennek az egész világot átölelő szeretete az, aminek jegyében „a galambok is megkeresztelhetők, a gyermekek pedig testvéreink”.105 Igaz, nemsokára az ázsiai panteizmust elhatárolta az ortodoxiától,106 és ezt nacionalizálta. A román paraszt úgy beszél Máriáról, Isten anyjáról, mint bármely olyan parasztasszonyról, aki elvesztette fiát, Jézus ember is, és ezért minden köznapi dologban elképzelhető az isteni jelenlét, „tudtunk nélkül a csoda vezet".107 Némi kitérő árán hadd jelezzük, hogy ennek a kozmikus kereszténység fogalmi körülírásában Nichifor Crainic is ihlető szerepet játszott, bár őt a fiatal nemzedék hangadói középszerűnek tartották. Márpedig ő járt elől az ortodoxia nacionalizálásában, amikor a román népi vallásosság és a pogány hiedelmek összefonódottságát is felismerve, a kereszténységet nemzeti mezbe öltöztette, Krisztusból és a szent családból román népviseletbe 100 Mircea Eliade: Drumul spre centru. Bucurejti, 1991. 487. 101 Bogdan Petriceicu-Hasdeu: Scrieri litereire, morale $i politice. I. Szerk., bev., Mircea Eliade. Bucurejti, 1937 LXXV. 102 Mircea Eliade: Fragmentarium. Bucure^ti, 1939. 37-38. 103 Mircea Handoca: Mircea Eliade §ifolclorul. Limbä §i literaturä, 1981. 4. sz. 614. 104 Mircea Eliade: Románul adolescentului miop. Buc. 1989. 191., 281-284. 105 Constanin Coroiu: „Cre$tinismul cosmic" al lui Mircea Eliade. http://www.revistaluceafarul.ro/ index.html?id=3867&editie=159 (2013-03-03) 106 Mircea Eliade: Solilocvii. Buc. [1932] 1991. 63. 107 Mircea Eliade: Oceonografie. Buc. 1991. [1934.] 70., 141. 77
