Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Gyáni Gábor: „A városban ma mindenki arról beszél…”: Háborús hétköznapok egy napló tükrében

konfúznak és fecsegőnek nyilvánította.42 Sőt, más alkalommal Maritain tomizmusán és Bulgakov ikonkultuszán évődött, és megvallotta, hogy „az utóbbi idők vallásos mániái erősen eltávolítottak a kereszténységtől",43 Abból a beszélgetésből nem is maradt semmi, mely arról az országról szólt, ahol „egy ostoba tudós és egy redingote-os plagizátor ostoba diákok és diáklányok tízezreinek adja elő a filozófiát, ahol sznob homoszexuálisok patronálják az értelmiségi elitet, ahol minden lélegzetből árad a politika, a regényírók politikai vagy porno regényeket írnak, a fiatal nemzedék szellemileg maszturbál, és ehhez a harcos <ortodoxia> kereszténység bajnoka asszisztál".44 Ezt sokan magukra vették volna, még talán részben mestere, Nae Ionescu is. Kimaradt a regény végső változatából az a belső monológ, amelyben a főhős azon kesereg, hogy rengeteg olyan dolgot tud, amit Bemard Shaw, Max Scheller vagy Lenin nem tudtak, és „mégis teljesebb és fényesebb életre emelkedtek, mint én".45 A regény kéziratában Eleazart abszurd figuraként jellemzik a többiek, aki „frenetikus és dogmatikus szubjektivizmusnak adja át magát”, sőt „keresztény prófétának, arkangyalnak hiszi magát, és ennek megfelelően cselekszik".46 O a tett embere, olyan világban, amelyben „minden hit hatékony, de végül minden intellektuális offenzíva csak verbális. Sajnos a mi századunkban az egyetlen fegyver a harcban a szó. Akkor? Eleazar hisz, ezért győz, most vagy tíz év múlva, nincs jelentősége. De a győzelem az övé lesz, természetesen, ha idő előtt nem lesz szerzetes...”47 Szerzetesnek beállni kétértelmű mozzanat, mert átvitt értelemben, politikai száműzetést is jelent, kirekesztést az életből. Hajdan a trónkövetelő vajda jelölteket zártak kolostorba, hacsak nem ölték meg őket.

Nem kétséges, Eleazar Codreanura emlékeztet. De Eliade még azelőtt, hogy a kormány betiltotta volna a Vasgárdát, nyilván megtapasztalva a liberális kormány gárdaellenessé- gét, átírta a művét, kivette azt, amiért a kormány emberei megneheztelhettek volna, és azt is, amiért a légionáriusok is. A megjelent regényben Eleazar már sokkal absztraktabb figuraként olyasmiket mond, hogy bele kell lőni a grivicai sztrájkoló tömegbe, és arról elmélkedett, hogy Isten volt a legnagyobb forradalmár, mert felülről teremtett, a forradalmakat felülről csinálják, a francia forradalom is elit műve volt, metafizikusoké és moralistáké. Az alulról jövő forradalom szerinte eleve nem lehet új, gyilkosságokkal nem lehet forradalmat csinálni, csak fiatalok képesek valóban újra. Az orosz kommunista forradalom kollektív degenerálódás eredménye, absztrakciókban mozgó alakoké.48 A sok, szinte végtelennek tűnő beszéd háttere az, hogy - a titkosrendőrség szerint - Bukarestben százezer felfegyverzett kommunista készülődik a nagy támadásra. Ebből aztán az lesz a regényben, hogy az egyik nagy beszélő alak, Emílián, aki belépett a Pártba is, hosszasan elmélázik azon, hogy - mint Emil Cioran később írta - ki kellene irtani az öregeket; lerombolni egész Bukarestet, és helyébe öregek nélkül „napvárost" emelni, hatalmának megtapasztalására elég szánalmas módon - mintha Dosztojevszkij egérlyuk-embere lenne - megerőszakol egy cselédlányt, aztán lelő egy csendőrt, és ágynak esik.49 Eliade szócsöve a középszerűséget kárhoztató - ugyancsak absztrakt - alak, de a diagnózisa elég pontos, részben ami a helyzetet illeti, és részben, ami magának Eliadénak a helyzetmegítélését: a proletáriátus és a burzsoázia esetében is tömegek állnak egymással szemben, ma a rendőrök lövik a mun42 B. A. R„ Ms. r. 5961.147-148., 153.

43 uo. 200.

44 uo. 18. Amit ékes zárójelbe tettem, azt kihúzta.

45 uo. 30.

46 uo. 80.

47 uo. 83.

48 Eliade: Intoarcere din rai, 193-194.

49 Eliade: Intoarcere din rai, 164., 171

70