Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Vasy Géza: Balázs József elbeszélései

Van Sánta Ferencnek egy 1956 nyarán megjelent elbeszélése, amellyel nagymérvű gondolati-etikai rokonságot mutat Balázs József műve. Az öregember és a fiatal egy hóhér és az új segédje. Az öreg béklyózó hurokkészítésre tanítja a fiatalt. Közben beszélgetnek, s mindketten komoly, erkölcsös életfelfogásról tesznek bizonyságot. Amikor hozzák a halálraítéltet, a segéd rosszul lesz, csak most ismeri fel munkájának lényegét. Ennek az elbeszélésnek az a lényegi magja, hogy 1945 után az „öregek" szép eszmékkel és jelszavakkal szédítették a fiatalokat, közben gyilkosok voltak, s cinkossá tették az új nemzedéket is. Ezzel a veszéllyel viaskodik Nagy László legismertebb hosszúversében, a Menyegzőben az ifjú pár. A megtévesztés és a rádöbbenés központi elem Balázs József művében is, de nála közbelép az isteni igazságszolgáltatás, helyreállítva ezzel az elbeszélés címének eredeti jelentéskörét.

Ha ennek az elbeszélésnek más lenne a címe, ha a börtönigazgató nem mondaná el a hóhéroknak az idézett mondatokat, hatása akkor is döbbenetes mind a történések, mind a létfilozófia szintjén. A balladai cselekménysor akkor is a bűn és a bűnhődés teljes értékű példázatát teremtené meg. Ez a cím azonban sokkal egyetemesebbé tágítja az emberiség történelméből levonható etikai tapasztalatokat, s nemcsak az igazságról, hanem az emberi élet értékéről-értéktelenségéről is lényeges dolgokat érzékeltet. A mű címe mindezt még több rétegűvé, még szimbolikusabbá emeli: 1958 Magyarországának bűnös és bűntelen embereit, akik így vagy úgy egyaránt Isten küldöttei lehetnek, a teremtett világ egésze felől értelmezi. Egy írói vallomás is segít a megértésben: „...miközben sok mindent megtanultam, tapasztaltam, az Istennel való viszonyom megváltozott. A legenda mögött tudatosan kerestem a valóság vonalait, összefüggéseit, s ha néha biztos voltam abban, hogy Istent érzékelem, tudomásom van róla, akkor megrettentett a múlt és a jövő is. Nem tudtam eldönteni, hogy mikor lettem titokzatosabb folyamat része: akkor, amikor Isten munkáját látom mindenben, vagy akkor, amikor az a meggyőződés kísért, hogy Isten nem létezhet.

Gyakran zárultak be a megismerés különféle útjai, s módfelett kérdésessé vált, mit is tudhat meg egy ember az érzékeivel, a képzeletével, a megérzéseivel. Létezésünk értelméről gondolkodni nem segít semmilyen önámítás, azt, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen, tudomásul kell venni, mint ahogyan azt a kérdést is, ami oly gyakran megkísértette az embert már a legrégebbi időben is: az ember sorsának célja Istennel vagy Isten nélkül — megismerhetetlen?"

57