Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Vasy Géza: Balázs József elbeszélései

A kevéssé iskolázott falusiak és a diplomás festő között élet és létezés dolgairól gondolkodva igazából mindössze annyi a különbség, hogy a festőt nem csupán különös helyzetekben foglalkoztatják ezek a kérdések. Ő az adott életszakaszában szinte nem is foglalkozik mással, mint a léttel. Gondolkodik, de nem képes előbbre jutni, s közben nem alkot, nem dolgozik, nem tudja szinte már önmagát se fenntartani: „Már elfelejtettem, hogy festő voltam " - közli Zámborival. Az elbeszéléskötet a Bevezetés a félelembe című írással kezdődött, s a félelem stációin átvezetve ugyanezzel a motívummal fejeződik be. A festő újabb terveket szövögetve gondolja ezt: „...megörökíthetne arcokat, olyanokat, amelyeken az övéhez hasonló szorongásokat fedezett fel. A szája körüli mélyedésekből - alighanem már születésétől fogva, emlékezete első lobbanásaitól - a megokolhatatlan félelem nézett vissza rá a tükörben, mintha a világból ezernyi veszély leselkedne rá, erről árulkodott a szeme, de nemcsak az övé, azoké is, akikkel gyakori csatangolásai közben összeakadt." (Kezek a lekvárban) Mondhatnánk ironikusan, hogy Hamala Henrik túl sokat forgatta az egzisztencialista filozófusok munkáit, túl sokszor nézte meg a már említett rendezők filmjeit, de nem látta be Camus igazát, hogy Sziszüphoszt boldognak is képzelhetjük. Bár ez az ember nem leli meg a lehetséges választ, életútjának értelmes megoldását, a feloldást azért megtalálhatjuk Balázs József műveiben. Ezek az elbeszélések 1980 körül keletkeztek, akárcsak A torcellói Krisztus, amelynek ugyancsak kallódó és vívódó hőse édesapjának halála kapcsán választ kap kérdéseire, ő maga s az olvasó is katartikus élményben részesülhet.

A festő körül érdekes alakok tűnnek fel. Zámbori, a sikeres festő alkot, értelmesnek látja az életet, idővel mégis válságba kerül. Visszatérő szereplő a világot járt volt cirkuszi segédmunkás, Neumann úr, aki állítólag az első kávéfőző gépet hozta be az országba. Szerinte „a régi idők nagy emberei a bohócok voltak", akik az igazságot keresték. A jelenben is mindig feltalálja magát, mégis a múltban él, mint az idős emberek, s mint a Krúdy- hősök: „A múlt élteti az embert, az a pár kis elmúlt semmiség, élmény, emlék, ami nagy összevisszaságban felbukkan a múlt vizéből." Egy másik férfinak az volt a vágya, hogy csapos lehessen, de egy idő után elbocsátották, mert túl kevés habbal mérte a sört, s ezért kevés volt az üzleti haszon. A csapos bánatában meghalt. Alighanem tökéletes szakember lehetett a festményeket rendelő erdész is, aki azért lett öngyilkos, mert ok nélkül felpofozták a suhancok, s emiatt csalódott az emberiségben.

A festőt egyszer megverik, mert nem tudja adósságát törleszteni, máskor majdnem megverik, egy harmadik éjjel pedig majdnem megöli őt a házmesterné elvált, mégis féltékeny férje. Számára egyre inkább „csak az a fontos, hogy teljen az idő". A ciklus végén arra gondolt, hogy „A közelmúltban számtalanszor menekült meg kisebb-nagyobb veszedelmektől. És miközben ereje utolsó megfeszítésével mentette az irháját, már pontosan tudta, hogy ő maga ellenséges, idegen elemekből álló semmiség, leszázalékolt rejtély. Nyilvánvaló, hogy a Mindenható a természet ellenséges elemeit dolgozta össze, amikor őt megalkotta, hiszen olyannyira szeretett volna már az erdészhez hasonlóan hátat fordítani a világnak, de ez eddig még sosem sikerült."

Balázs József tárcanovellái egyelőre foszladozó újságlapok hasábjain sárgulnak. Van azonban néhány műve, amely antológiák, folyóiratok lapjain jelent meg. Köztük olyanok is, amelyek készen voltak már az elbeszéléskötet összeállításakor, ám a két ciklusba nem fértek bele (Az első szabadság és a Hárman a parkban katonatörténetek, s feltehetően tematikus pályázatra készültek). Későbbi írás lehet A zsoké elkárhozása (Asszony a világ fölött, Kossuth, 1986), amely feltehetően egy tervezett regény részlete. A zsoké eddig tisztességesen versenyzett, de most őt is be fogják venni a csalásokba, s miközben ezen meditál, nem meghalni akar, hanem boldognak érzi magát. A látogatás (Magyar Nemzet, 1986. december 24. - Látóhatár, 1987. 3.) érdekessége, hogy az elbeszéléskötet első ciklusából ismert,

55