Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Füzi László: Az idő keresése
56. Bármennyit is olvasott, nem lenne igaz, ha azt mondaná, hogy elfordult attól a világtól, amelyikben élt. Nem is mondhatja, hiszen a kor kérdéseihez hozzászóló lap szerkesztőségében talált magának munkát. A munka mellett meg élték fiatal életüket, közben küzdöttek a pénztelenséggel, a spórolással. Feltehetően akkor jobban lehetett spórolni, mint ma. Szinte az egész akkori világ az állandó takarékoskodásra épült. Igaz az is, hogy a spórolás, takarékoskodás akkor már álideológia volt. A fő munkahely mellett végzett gazdasági munka sokaknak komoly jövedelmet jelentett, s minden jobb árunak magas volt az ára. De az akkori világ nem azért volt kisszerű, mert kettős értékrendet hirdetett, hanem azért, mert, legalábbis a szellemi életben, visszafogta az emberi kedveket, akaratokat, a maga módján mindent uralni akart. Kisszerű volt, mert mindig mintát akart adni. A szegénység nem kisszerű, a maga legteljesebb világát szegénységben élte, az életüket körülvevő világot mégsem érezte sohasem kisszerűnek, de ha egy rendszer elmarad a világtól, s erre még ideológiát is épít, azt csak kisszerűnek lehet nevezni. Kisszerű volt, mert leszűkítette a világot, s mert unalmas koreográfiát követett. Azt, amit most leírt, látta akkor is. Mégsem fordult el attól a világtól. Érteni akarta a működését, tudni akart róla mindent. Más tétje is volt az akkori életének. Hozzá akarta tenni magát a világhoz, részt akart venni benne. Elfogadta, hogy egy-egy területen lehet hasznos munkát végezni, s azzal talán valamit lehet változtatni is a világon. A maga részéről ilyen területnek látta a tanítást és a szerkesztést. 57. Szeretne igazságos lenni, ezért a Kádár-rendszerről mondottak után megjegyzi, hogy számos vonatkozásban a nyolcvankilenccel kezdődött új időszakot is kisszerűnek gondolja. Ezzel nem azt mondja, hogy ennek a kornak a feladatai nem nagyok, azt sem mondja, hogy a korra mért feladatokból ez az időszak ezt vagy azt nem teljesítette, s végképpen nem mondja azt, hogy a kornak nem voltak magasztos pillanatai. Voltak, főképpen a rendszerváltás pillanatában, amikor az álmok minden korábbinál jobban uralták az életüket, s hiába olvastak korábban Adyt, Bibót és Szűcs Jenőt, minden, amit történelmi meghatározottságról tudtak, törlődött a gondolkodásukból. Elhitték, hogy az életüket addig meghatározó keretekből azonnal és következmények nélkül kiléphetnek. A jövő történészei, ha lesznek még történészek, nyilván pontosan meghatározzák majd, hogy az elmúlt húsz-huszonöt évben mi történt, s mi nem történt, azt is megmondják majd, hogy ennyi idő alatt minek kellett volna megtörténnie. 86
