Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Füzi László: Az idő keresése
45. Az intézményesített irodalom időszakát éltük akkor, ennek az irodalmi rendszernek a működését maga is megismerhette. Az irodalmat fiatalon mitikus, a társadalom fölött létező jelenségnek képzelte. Egyetemista korában már találkozott jó néhány íróval, barátai, csoporttársai közül többen írtak és publikáltak rendszeresen, már egyetemistaként tisztában volt Baka István költészetének jelentőségével, mégis meglepte, amikor a szerkesztőségbe Illyés Gyulától vagy Weöres Sándortól-Károlyi Árnytól érkezett kézirat. Addig nem gondolt a nagy írók természetes, ha tetszik, hétköznapi életére, számára ezek a mesterek csak a műveikben, a műveik által léteztek. Meglepődött azon is, hogy a szerkesztőségben ismert költők, írók, Buda Ferenc, Hatvani Dániel, Pintér Lajos, Zám Tibor úgymond mindennapos életét is figyelhette. A társadalom fölé képzelt magas színvonalú irodalmiságtól mindig távol állónak tartotta magát. Ennek ellenére maga is bekerült abba, amit irodalmi világnak nevezünk. Mi más lenne egy ismert folyóirat szerkesztősége, mint az irodalmi világ része? Bár a lap vitában állt a hivatalos világgal, létét mégis sokan segítették, enélkül létezni sem tudott volna. Bárhonnét is nézzük, hivatalos kultúra létezett akkor, s a sokat bírált lapok is a hivatalos kultúra részét képezték. Látszólag az egész irányítási rendszer azért működött, hogy ez a hivatalos kultúra a számára adott körülmények között létrejöhessen, s a számára kijelölt mozgástörvények szerint működhessen. De az is lehet, hogy a kultúra létezett azért, hogy az irányítási rendszer, s az azt működtetők, a hozzá kötődők önmaguk létét igazolhassák. Egyszer írt egy rövid jegyzetet ennek a hivatalos kultúrának a működéséről. Ebben a kultúrában minden előre történik, írta. Előre mondták meg, hogy mi az irodalom, mi a képzőművészet, azaz azt, hogy az adott területen mi számít értéknek. Mindaz, amit kinyomtattak, vagy amit kiállítottak, értéknek számított, az adott szempontok alapján elfogadott értéknek. Az olvasóknak, kiállításlátogatóknak, szemlélődőknek nem volt más feladatuk, minthogy a számukra kijelölt műveket elolvassák, megnézzék, a kiválasztásba semmilyen módon nem szólhattak bele. Akkor azt, amit kinyomtattak, értéknek fogadták el, ma a művész a maga munkájával mintegy ajánlatot tesz a világnak, s a világ vagy elfogadja a művet, vagy nem. Legtöbbször nem fogadja el, a fontos, valódi műveket sem, mert ez a világ kizárta magából a kultúrát. Az a világ még nem zárta ki magából, de már nem tudott vele mit kezdeni. Akkor, miután intézményesített kultúráról volt szó, kitűnő szerkesztők tevékenykedtek a könyvkiadóknál és a folyóiratoknál is, magas szintű irodalmi élet fontos szereplőiként, ma egy-egy kiadót vagy lapot pár ember visz a hátán, s talán az irodalomban és a kultúra egészében is egyfajta útkeresés zajlik. 79
