Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Füzi László: Az idő keresése
Nehéz megmagyaráznia a következő mondat jelentését. Az a rendszer különleges terhet rótt a főszerkesztőre, mondaná, különlegeset, de ez a kifejezés önmagában kevésnek bizonyul, mert egy főszerkesztő mindig kivételes körülmények között dolgozik, ezért az előzőekhez hozzáteszi, a főszerkesztő akkor a munkájáért egyszerre tartozott jogi és politikai felelősséggel. Kénytelen megjegyezni, hogy a mondat most sem eléggé pontos, mert a főszerkesztő munkájának mindig vannak politikai következményei is, ezért azt mondja, hogy a kettős, jogi és politikai felelősséget a rendszer összemosta, s bár a jog biztosította a szólás- és véleményszabadságot, a politikai felelősség kapcsán viszont büntették a szerkesztőt, vagy éppen azt, aki elveszítette a politikai bizalmat. Mindennek az alapját (nem használja a jogi alap kifejezést, mert ez nem volt annak nevezhető) a pártnak a rendszerbe való beemelése jelentette. Ha jogi értelemben nem is lehetett valakit elmarasztalni, meg lehetett ezt tenni pártalapon, különösen akkor, ha párttag volt a szóban forgó főszerkesztő (márpedig ha valaki nem volt párttag, akkor nem lehetett főszerkesztő). Közléspolitikai hibákért pártbüntetés járt, s miután a lapot kiadó vállalatok pártvállalatok voltak, a főszerkesztők a pártdöntések alapján is felmenthetőkké váltak. Ez a rendszer a főszerkesztőkre helyezte az egy-egy írás kapcsán keletkező felelősséget, azaz nem az írás megszületését, hanem közlését szankcionálták. Az elvek ezt a gyakorlatot sugallták, s számos esetben így is volt ez, azaz a szerkesztőt büntették, valójában azonban a szerző is számíthatott retorzióra, közlési tilalmat alkalmaztak vele kapcsolatban, természetesen a nyilvánosság mellőzésével, a lapokat utasították, hogy a szóban forgó szerző munkáját ne közöljék. Ennek a gyakorlatnak, a megszüntetésén túl, egyetlen ellenszere lett volna, mégpedig a szerzők és a szerkesztők anyagi függetlensége. Ha a szerző anyagilag független, akkor nem kényszerült volna rá az öncenzúrára, s a szerkesztő sem kényszerült volna rá a cenzúra gyakorlására. Egyetlen kérdés, történetesen az irodalom szabadsága, áttételesen pedig a sajtószabadság kérdése kapcsán így juthatott el bárki a magántulajdon szükségességének s a magántulajdonból fakadó függetlenségnek a kérdéséhez, ami azt is jelenti, hogy egyetlen kérdés kapcsán a rendszer alapköve is bekerült az értelmezési mezőbe. A Kádár-rendszerben, így annak kései, széteső, vagy a szétesés felé tartó szakaszában azonban még a jelzett elvek sem léteztek, ahogy egy akkor már leváltott szerkesztő mondta, nem tudni, hogy hol vannak a falak, csak a trutymó létezik, a fal pedig a trutymóban lehet öt centire is, s lehet fél méterre is. A Kádár-rendszer szétesését ezért övezték irodalmi és politikai csatározások. Megjegyzi, valamilyen fokú anyagi biztonságra, viszonylagos önállóságra ma is szükség lenne, a társadalom kiegyensúlyozottságához ezt elengedhetetlen eszköznek tartja. Végül, 1986-ban. a Tiszatáj szerkesztősége is elesett. Az 1982-es történet után a megyei pártszervek szóban tett kijelentését, miszerint Vörös Lászlót és Annus Józsefet elbocsátják állásából, a pesti pártszervek nem erősítették meg. 1986 júliusában jelent 38. 73
