Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Tarján Tamás: 6001 Kecskemét, Pf. 69
ismét a kérdést: mit jelentett számomra a Forrás - esztendők múltán? Amikor (minden változás közepette) már világosan kirajzolódott a szerzői törzsgárda összetétele (bár „főnyereményként" később is magához vonzott a lap olyan, első pillantásra nem e hasábokon otthonos újabb írókat, mint Sándor Iván), markánssá lett arculata, s megtisztelő módon publikációs fórumomnak is tekinthettem? Azt jelentette, hogy továbbra is fiatalok vagyunk - hiszen nemzedékünk „együtt indult" a Forrással. Nemrégiben - a friss Janikovszky Éva-díjas Nógrádi Gábort laudálva - élőszóban mondtam el az alábbiakat: „Németh László 1933- ban írott Kaffka Margit-esszéje szerint »A Nyugat megindulása körüli években nagy szereposztás folyt felénk: [...] Ady lett a Forradalom, Móricz a Nép, Babits a Hagyomány, Karinthy a Humor, Kosztolányi a Finomság, Ignotus a Szellem, Szép Ernő a Gyermekesség s így tovább«. Kaffkának »a legkézenfekvőbb, de egyszersmind a legnehezebb szerep« jutott: a Nő szerepe. Nem hasonlítom egykori - az ezerkilencszázhetvenes éveken átvágtató-átevickélő, nyüzsgőn-bátortalanul tervezgető - baráti közösségünket ehhez a nagy generációhoz. Mi csupán amolyan hatvannyolcasok lehettünk, Párizs és Prága '68-ának Magyarországon jövőjüket kereső tanúi. Egyetemisták - ha nem is mindegyikünk - 1968-tól, pályakezdő diplomások 1973-1975 táján. Más szakmai tájakról kiegészült, főleg filosz csapatunkban a vezéregyéniség Ördögh Szilveszter volt az író, Nógrádi Gábor a Költő, Szegvári Menyhért a Színész, a kicsit idősebb Vizi Szilveszter a Tudós, Szegvári Katalin a Televíziós, Ördögh Csilla a Néprajzos, magam a kritikus.’' S munkált bennünk, szűkebb-tágabb baráti körben, a remény: esetleg együtt maradhatunk. Hol másutt, legelképzelhetőbben egy vidéki városban. Ördögh Szilveszter vagy a keramikus-néprajzos Probstner János volt az ötletgazda? - telepedjünk le hatan-nyolcan, tízen-húszan Kecskeméten! Kulturált megyeszékhely, Katona József és Kodály Zoltán városa - rohanjuk le egy intellektuális attakkal! Mintha az olyan könnyen ment volna. A képzőművész Probstner nem hagyta annyiban. Meg is alapította 1976-ban a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdiót. A filmrendező Moldován Domokos, láttuk, már korábban kereste s megtalálta az utat a hírős városhoz: odaajándékozta naiv művészeti gyűjteményét. Mi inkább csak a saját levünkben főttünk. Minden agresszivitás nélküli tervünk - szellemi térfoglalásunk illúziója - azon nyugodott, hogy csapatunk Kecskemét összes kulturális műhelyének javára lehet. Csupa huszonéves vagy harmincas évei elejét taposó ember, mindenkinek lett volna dolga, ahogy nem csekély önbizalommal előhúztuk magunkat saját paklinkból. Irodalmárként, a könyvszakmába belekóstolt irodalomtörténész-kritikusként jöhettem számításba. Soha közelebb nem jártam a Forrás műhelyéhez - az álmodozás szintjén -, mint ebben a kissé délibábos, becsületesen nagyralátó korszakunkban. (Igazi kecskeméti kapcsolatomat az 1980-1981- es színházi évad képezte, vendég dramaturgként a társulatnál. Egyben jókora kudarccal.) Nemhiába bír az egyébként elkoptatott forrás szó/cím a kezdet képzettársításaival: a Forrást olvasva később is megmaradt az „együtt kezdtük" derűs cinkossága. A fiatalság emléke. Ugyan nem együtt kezdtük, de a kifejezés szorosabb 5
