Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Lengyel András: Irodalom, marginalitás, rendszerkritika: Egy paradigmatikus eset: Lakatos Péter Pál „története”
lett átemelve, vagyis kiválogatásukban Lakatos ízlése is szerepet kaphatott. A kötet programatikus jelentőségét mégis a vegyes színvonalú s többfelé is tapogatózó cikkek adták meg. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy itt sok vonatkozásban már fölsejlik az, ami „érettebb", kiteljesedettebb formában a népi mozgalom jellemzője lett. A lényeget Magyar jövő című cikkében Fábián Dániel fogalmazta meg. „Két gondolat tart össze bennünket, melyben mindnyájan egyek vagyunk. A faji és a szociális gondolat." (7.) A faj fogalmát „történeti és etnikai értelemben" használta, s leszögezte: „Ki akarjuk hozni fajtánk összes értékeit, amit kultúrában, történelemben csak termelt, hogy ebből a gazdag televényből új vetéssé érett örök dokumentummá tegyük. Saját lényegünkből fakadt eredeti kultúra, társadalom, mint a magyar géniusz új kiteljesedése jövőbeni álmunk." (7.) „A másik gondolat a szociális gondolat, melynek nehézségét és népszerűtlenségét vállaljuk. Nem áhítatos nyárspolgári »szociális« frazeológiák lebegnek előttünk, amikor a szociális gondolatra tekintünk, hanem a szemünk előtt átalakult Európa két legnagyobb szociális gondolata: a szociálizmus és az agrárdemokrácia." (8.) „Az új szociális gondolat magyar kifejezését a magyar demokrácia gondolatában találtuk meg" - írta Fábián, majd így folytatta: „A magyar demokrácia nem jelent osztály uralmat, hanem az igazi magyarság uralmát: a parasztság, munkásság és a dolgozó középosztály szerves demokráciáját." (8.) A koncepció egyik döntő jelentőségű előföltevését Szigethy Endre mondta ki: ez az új orientáció a parasztságra épült, a paraszttársadalomból akart meríteni. „Magyar kultúra nem volt, magyar kultúra csak lesz" - írta (tézisét kurziválással is kiemelve), majd így folytatta: „Az Európa keletére sodródott ázsiai magyarság azzal a kényszerű ténnyel, hogy átvette a nyugati kereszténységet, faji kultúráját, vallását, művészetét, meséit és dalait visszaszorította a néptömegekbe, ahonnan ez a lélek azóta sem tudott kibontakozni. A honfoglalás után átvett germán-keresztény kultúra lakatot tett az igricek szájára" (12.). De: „Ez a magyarságra oktrojált kulturális forradalom azonban a magyar karaktert s a magyar lelket nem ölhette meg. Az ős -zengésű dalok visszahúzódtak a nádasok közé, a magyar versek elbujdostak az erdők és a székely hegyek sötétjébe s a magyar akarás beleívódott a paraszti izmokba." (12.) A feladat, vélte, ennek a leszorított kultúrának a fölszínre hozása, aktiválása. A kötet anyaga, más-más oldalról, különböző megközelítésben s természetesen változó színvonalon lényegében Fábián és Szigethy koncepcióját variálta s kerekítette ki. A szerzők egy része ma már teljességgel elfelejtett (pl. Orsy Attila, Szabó Bertalan, Abaffy Béla), egy része épp, hogy számon tartott (pl. Pintér Ferenc), egy része azonban ma is ismert (Kodolányi János vagy az itt Békéssy Sándor néven szereplő Szatmári Sándor, a Kazohinia szerzője). Nevesebbek és névtelenek közös teljesítménye azonban a valóság újratematizálása, s egy azzal járó beszédmód kialakítása lett. Az az ideológiai amalgám, persze, ami itt paradigmatikus formában összeállt, meglehetősen veszélyes elegyet alkot, s hatástörténete is szélsőséges kilengéseket mutat. Egyrészt hangot adott a széles körben eluralkodott elnyomottság- és deformáltság- élménynek, keresve az „okokat" s a kompenzáció lehetőségét. Ezt az élményt, amelyet a félperifériális, saját dinamikáját archaikus, „feudális" jegyekkel kombináló kapitalizmus szükségképpen kitermel, elnyomni, megrendszabályozni lehet, de eliminálni - legalábbis saját keretei közt - nem. Az élmény tehát, amely az Új Magyar Földben fölszínre tört, valódi s kezelendő élmény volt. Kezdeni kellett vele valamit. A szociális fölzárkóztatás, a társadalmi méretű (szociális) emancipáció programja szintén megkerülhetetlen volt. A fölzárkóztató és kiigazító modernizáció programja később a népi mozgalom talán legjelentősebb követelése lett. A nyelv s a nyelv mögött rejtőzködő, sokszor explicit alakra sem hozott előföltevések, logikai tételezések sora azonban pusztító hatású lett. Az egységesülés felé haladó, „globalizálódó" világban egy, az egyetemes kontextustól önmagát függetlenítő külön „magyar" kultúra, amely valamilyen - föltételezett - magyar „faji" sajátosságok kifejeződése lehetne, eleve tökéletes irrealitás volt. Megvalósításának megkísérlése a valós problémákat nem megoldotta, hanem - új s értelmetlen frontokat 101
