Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Füzi László: Az idő keresése
és lehetővé teszi nekik az egyéni, személyes életen túli cselekvés lehetőségét, s evvel parancsolatát - kulcskérdése az egyenlőség. Az emancipációs politika történelmi kezdetekor - a XVIII. században - a gondolat és a szenvedély a születési előjogok, a rendi korlátok ellen, azaz a kiváltságos nemesek és a joghiányos közrendűek közötti különbség megszüntetésére irányult, a jobbágyság és a rabszolgaság fölszámolására, az általános adókötelezettség bevezetésére, az egyház és a Korona törvények fólöttiségének megszüntetésére és í. t. A népi írók ezt folytatták, hiszen Kelet-Európábán a formális emancipáció ellenére megmaradt a paraszti nép szolgai alávetettsége, féljobbágyi állapota és általános megalázottsá- ga - nem is szólva itt az általános választójog álságos kijátszásáról vagy újfajta kollektív diszkriminációkról (numerus clausus, a munkásszervezetek üldözése, a tisztikar kivételes státusa, csendőruralom vidéken). "** * Idézi: Fűzi László: Egy tudós állampolgár gondolatai, Gombár Csaba könyvéről, Forrás, 1985. 4. 84. ** Tamás Gáspár Miklós: Ki lehet ma népi író?, www.litera.hu Az írás 2013. augusztus 26-án jelent meg. 23. A szociográfia műfajának felújításával és művelésével az induló Forrás szerkesztői - pár más laphoz hasonlóan - a harmincas évek népi írói mozgalmához kapcsolódtak. A népi írók szociográfiája a harmincas évek nagy mozgalmának egyik legfontosabb összetevőjét jelentette, ez a széles alapozottságú mozgalom az egyik utolsó kísérlet volt arra, hogy a „népet", akkor főképpen a parasztságot és a vidéki nincsteleneket értették ezalatt, a nemzet falai közé beemeljék. A szociográfia súlyát és erejét az írások megkérdőjelezhetetlen igazságossága teremtette meg. Bár a népi írói mozgalom tagjai is részesei lettek a harmincas évek közepe reformhangulatának, írásaikat nem csak ez a reformhangulat hívta életre, cselekvésüket a történelmi igazságosság tudata irányította, ezt szolgálva vállalták alkalmasint a bíróság elé állítást is. A harmincas évek végét a hatvanas-hetvenes évektől tulajdonképpen nem is hosszú időszak választotta el, ráadásul számos vonatkozásban ismét csak megrekedt a fejlődés, ami a folytonosság tudatát még inkább felerősítette, nem beszélve arról, hogy az akkori szociográfusok még éltek, s így személyes példát is szolgáltattak követőiknek, mégsem feledkezhetünk el arról, hogy a szociográfia megújulására a korábbiaktól erősen eltérő körülmények közepette került sor. A hatvanas évek közepén-második felében ismét csak reformhangulat uralkodott az országban, ebből néhol még a hetvenes évek első felére is megőrződött valami, ám ez a reformmozgalom teljes egészében fölülről irányított volt, vagy ha nem, akkor eszközrendszerében a felsőségtől függött, ráadásul a nyilvánosság egységessége is megszűnt, ez a két mozzanat roppant kiszolgáltatottá tette az újabb szociográfusi nemzedék tagjait. Nem rendelkeztek a nyilvánosság hatalomtól független eszközeivel, s az előző nemzedék számára még adott hivatkozási alapot is elvesztették, a világok összeszorulása és relativizálódása jóformán önmagukra utalta azokat, akik a fennálló világ leírásával annak megváltoztatását is el akarták érni. 76
