Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Mészáros Tibor: Visszhangos vers: Márai Halotti beszédének utóéletei
volt, nem maradhattam író az ő segítsége nélkül.26), hanem talán éppen az emigránslét szükségszerű következményének, a nyelvi asszimilációnak egy fájó jele, emléke és lenyomata nevelt fiával kapcsolatban. (Márai János a leveleit angolul írta szüleinek, és az aláírás is John és nem János volt.) A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát, / Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát: Babits Mihály, Krúdy Gyula - szellemi társak, akik a nyelv, a lelkűiét, a magyarság, összességében saját identitásának őrzői. Krúdyt személyesen ismerte, tucatnyi írásban (cikkek, emlékezések) őrizte meg mestere alakját, s kultuszregényében (Szindbád hazamegy) a mondatok dallamosságát, az egyedi szavak használatát, a líraiságot, a hasonlat egyedi voltát örökítette meg, mesteréhez méltó színvonalon. Mindez elkíséri a „világ végére" is, de mivel ez is kopik, megkérdőjeleződik létjogosultsága: magyar még egyáltalán? Hová tartozik, amikor itthon nem kell, van-e hová mennie a nyelven kívül, ami viszont tapasztalhatóan foszlik? Egyik Naplójában ezt írja: ...mindéit elveszett, minden. A nyelv, az otthon, a munka értelme, az ifjúság. Végre szabad vagyok.27 Mibe kerül ez a szabadság, erről szól a vers. Még felkiáltasz. „Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...": Vörösmarty Mihály a nemzethalál gondolatát félelmetes víziókban jeleníti meg, mégis reménykedik: Az nem lehet. Márai válasza költő elődje vízióját is felülmúló: Maradj nyugodt: lehet! írónk szerint a XX. század és benne saját életútja a magány és kiszolgáltatottság átélése, a háborúk árnyékában élt lét története. Mivel „Minden egész eltörött" (Ady), ezért már az sem igaz, hogy „Itt élned, halnod kell". Ráadásul az emigránst a szabad világban értetlenség és közöny fogadja: a rágógumizó, unatkozó konzul, akinek fogalma sincs se az előtte lévő emberről (aki csak „ügy"), sem szellemi örökségéről, amit egy magyar ember képvisel - de nem is érdekli őt. Kifejeződik ebben a kis népek sorsa is; értetlenkedés és közömbösség kíséri őket, mely gondolat újra előtérbe kerül az 1956-os eseményekkel kapcsolatban Márai írásaiban, különösen a Mennyből az angyalban. Posta nincs, Nem mernek írni már - hangzik a vers. Ennek valódiságát erősíti meg Zathureczky Gyuláné, az írónak Münchenből 1955. október 17-én írt levele is28: „Kedves Márai! Három nappal ezelőtt értesített Svájcban élő Édesanyám, hogy haladéktalanul tudassam Magával üzenetét. Magyarországról volt kint valaki Svájcban, akivel Édesanyám beszélt, de aki nem akarja magát megnevezni, s így én sem tudom ki volt az illető. A maga családja általa izente s kéri Magát arra, hogy sem eddigi nevén, sem abból a városból, ahonnan eddig levelet és csomagot küldött, többet ne írjon és csomagot se küldjön. Lehetőleg használjon más nevet és küldeményeit adassa fel mással. Ugyanis nagyon félnek, [kiemelés a levél írójától!] hogy kellemetlenségük lesz, mert otthon rájöttek, hogy érintkeznek Magával. Eddig semmi baj - de nagyobb óvatosságot látnak szükségesnek. „Ulyssesnek" üzenték, úgyhogy Édesanyám sem tudta, hogy Magáról van szó, csak engem értesített express. Amint levelét megkaptam, az üzenetét megmondtam Gellértnek29 azzal a kéréssel, hogy a legrövidebb módon értesítse magát - amit remélem, azóta megkapott, de a biztonság okából megismétlem levélileg. Sok itteni munkatársunk családjának van otthon kellemetlensége s nem ez az első ilyen természetű hír, amit az 26 Napló (1976-1983) München. (1984-1985.) Újváry-Griff. 159. 27 Napló 1945-1957. Washington. 1968. Occidental Press. 129. Ez a részlet is jelzi az író eredeti, teljes és a maga által szerkesztett kiadás számára készült naplójegyzeteinek különbözőségét: a gyűjteményes kötetekben időnként feltűnnek a teljes naplóból hiányzó bejegyzések. 28 Márai-hagyaték, PIM, jelzet nélkül. 29 Gellért Andor (1907-1990) újságíró, 1954-1957 között a Szabad Európa Rádió müncheni magyar osztályának vezetője. 37
