Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Tarján Tamás: Aranykák

nélkül újraközölt hajdani versciklus, melyhez képest száznyolcvan fokos fordulatot kénytelen venni a lírai alany. A Falak könyve az ún. füveskertiek még 1956 előtt írt börtön verseivel (így Gérecz Attiláéival), Ágh István emlékezéslírájának egy szegmensével érintkezik. A jelenből indított Fa/ak-parafrázisok-kommentárok a rokon formával, formulaismétlésekkel a kötődést, a jelentős mondandó-módosulások a múlt részleges, megrázó elvesztését emelik ki. Míg az egykori fogoly a majdhogynem kilátástalan helyzetben a kitartást és vágyakozást futtatta vezércsillagaiként, a mostani költemények a passzív rezisztencia híradásai. A „De tűrni kell most könny nélkül, keményen. / S a kurta csikkel ujjam pörkölöm " egykori parányi fényjelének mai, kioltó ellentettje: „Hamar sötétedik már. Mit meséljek? / Se kurta csikk, se kéklő fiistgomoly." A egyik szonett végi szószerkezet, a „Szabad vagyok" a nyomatékos versbeli pozícióban önmagát és önmaga ellentétet is jelenti. A Míg élsz kontrapunktikus belső rendjét a parafrázisok a közvetlen vitaviszonylatokkal teljesítik ki.

A veszteségtudatú visszanézés a mégis-remény előrenézésében igyekszik ellenpontozni magát, tanúsítja a párvers-olvasat. A ciklust és a kötetet a régi én törhetetlenségéhez való hűség, a visszautaló tavasz és az elérkezett ősz jegyében a két évszak - azaz március 15. és október 23. - együttes szimbolikus megverselése zárja. A versbeli szereplő a folytatásban, folytatódásban, a magyar költészeti hagyomány oly gyakran felbukkanó mégisében keresi a bizodalmát: „Naponta újrakezdi szüntelen, / s bár tudja jól: eszméit szétdobálták. / a tavaszi s az őszi ünnepen / kitűz kettesben egy-egy kis kokárdát. / Nézi a sajgó föld göröngyeit, / s kicsinyeiben elgyönyörködik."

(Holnap Kiadó, 2014)

109