Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Turczi István: Úgy írj, ahogy mások imádkoznak: vers
Turczi István Úgy írj, ahogy mások imádkoznak Hol van a kéz, mely teremteni tud, kérdezed hosszú utunk végén a csukott szemű templom hűvösében. Mint két, hangszerétől megfosztott utcazenész, lehajtott fejjel ülünk az oldalhajó kövezetén. Ne számíts elragadtatásomra. Sosem tudhatod, kire mikor kezdenek el hatni a szavaid. Akár egy időzített bomba, megfeszül agyadban, kattog, míg fel nem robban. Ők, a haláltudók, bölcsebbek nálunk. Ha lecsukom a szemem, látom őket, ahogy egymás mellett fekszenek, s mint a füvek, belélegzik a föld alatti fényt. Minden hit és kétségbeesés alapja az, ami megváltoztathatatlan. Esteledik, és ez így lesz holnap is. Miközben a vers konokul fut tovább az elíziumi papírmezőkön, „ Úgy írj, ahogy mások imádkoznak." „ Úgy élj, ahogy mások meghalnak." „ Úgy halj, fenséggel, ahogy a nap lemegy." Sosem tudhatod, kire mikor kezdenek el hatni a szavaid. Önzésünket szemünkre hiába hányják felnőtt fiaink, láva-szemű lányaink. Könnyezünk majd, mert hiányoznak, könnyezünk majd, mert tudjuk, mi is nekik. Azután fejet hajtunk, megpihenünk a katedrális hűvösében, és az eggyévált árnyék résein áttörő lassú, lisztes ragyogásban gyűjtünk egy marék reményt. 97
